Öt órára magára hagyta egy nő a gyermekét, rendőrök mentették meg a kislány életét

rend

A gyermek édesanyja egyszerűen „elugrott” otthonról...

A rendőrök éjszakai szolgálat során ellenőriztek egy bejelentést, miszerint egy galgóci járásbeli faluban lévő lakásból hosszú ideje gyermeksírás hallatszott. A szomszédok elmondása alapján a lakásban egy fiatal édesanya lakott a másfél éves kislányával. Miután senki sem reagált a kopogásra, a helyiek attól tartottak, hogy a gyermeknek baja esett, ezért kihívták a rendőröket.

Az egyenruhások végül feltörték a bejárati ajtót, és egy síró kislányt találtak egyedül a kiságyban. A szomszédok segítségével tiszta ruhába öltöztették a gyermeket, az ügyeletes rendőr pedig felvette a kapcsolatot a gyermekvédelmi és szociális hivatal munkatársával, valamint a mentőszolgálattal.

A mentők a kislányt megfigyelés céljából a nagyszombati kórházba szállították. A fiatal édesanya több mint öt óra elteltével tért vissza otthonába.

A rendőrség nyomozást indított az ügyben.

(TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?