Rendhagyó kiállítás a nyelvhatáron

LECZO ZOLTÁNMokcsamogyorós (Krišovská Liesková).

LECZO ZOLTÁN

Mokcsamogyorós (Krišovská Liesková). Érdekes kiállítás nyílt a szlovák–magyar nyelvhatáron fekvő Ung-vidéki településen, Mokcsamogyoróson.

A tárlat anyagát a helyi nőszervezet tagjai régi szerszámokból, pénzérmékből, használati tárgyakból, gépekből, kézimunkákból, képekből, bútorokból és sok egyéb tárgyból állították össze, de a helytörténeti kiállításon az egyesület tagjai által készített horgolt gyerekjátékok, kalácsok, helyi ételkülönlegességek vagy egykori kelengyék is helyet kaptak.

Végső Milena, a szervezet elnöke lapunknak elmondta, egyesületük – melynek több mint száz tagja van – húsz évvel ezelőtt alakult újjá. Azóta minden évben megtartják hagyományos rendezvényeiket, az anyák napját, a gyermeknapot vagy az idősek napját, de a Baloghné Domokos Malvin által vezetett Búzavirág Dalkör is rendszeresen fellép a környékbeli településeken, és a fiatalok számára is szerveznek foglalkozásokat. A mostani kiállítás anyagának egy részét Juhász Sándor gyűjtötte össze, a többi tárgy pedig a helyiek felajánlásával került a községi hivatal nagytermébe.

Az alig több mint nyolcszáz lakosú, egy közigazgatási egységet képező Mokcsakerészen és Mogyoróson magyar tanítási nyelvű kisiskola és magyar óvoda is működik.Néhány évvel ezelőtt a településen már szerveztek a mostanihoz hasonló kiállítást. A tárlat anyagának alapját egy már elhunyt helyi mesterember, Móré László munkái képezték. Ezek a tárgyak egyébként korábban láthatók voltak a Nagykaposi Turisztikai Információs Központban. Az önkormányzat akkoriban azt tervezte, a helyiek felajánlásaival kiegészített eszközökből a faluban – egy lakatlan parasztház megvásárlásával – állandó helytörténeti kiállítást rendez be, ám a kezdeményezés eddig nem járt sikerrel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?