Rendben halad az új komáromi stadion építése

KFC stadion
Komárom |

A beruházásról szóló újabb negyedéves jelentést tudomásul vette a komáromi képviselő-testület. A képviselők szerint sokan nem értik, hogy a város által 2025-től folyósított 205 ezer eurót az épület fenntartására, nem pedig más célra használják fel.

Mint ismeretes, a komáromi képviselő-testület arra kötelezte a KFC-t még 2020-ban, hogy a város számára negyedévente készítsen el egy jelentést az építkezésről. Keszegh Béla (független) polgármester abban bizakodik, hogy a stadion rendben elkészül szeptember végéig.

A város és a klub egyébként még 2018-ban kötött az együttműködésről, illetve a stadion építéséhez szükséges telek bérléséről szóló szerződést. Utóbbit a klub 20 évre, jelképes összegért kapta meg. Ezen felül ebben a két évtizedben a város több mint 4 millió eurót folyósít támogatásként a klubnak. Az összeg éves lebontásban 205 ezer euró lesz, amelyet 2025-től kezd folyósítani Komárom.

Kovács Dávid (4KN) képviselő ezzel kapcsolatosan kifejtette, sok embernek nem világos, hogy mire is fordítható ez az összeg. Ő maga „nem győzi eloszlatni a kétségeket”, ezért megkérte a polgármestert, mondja el ismét, mi is a város célja. Keszegh kifejtette, az évente folyósított összeget a stadion rezsijének kifizetésére lehet fordítani. Emellett a fel nem használt összegből felújítási alapot képeznek egy külön számlán, ugyanis 20 év alatt biztosan sor kerül majd az épület javítására is. Andruskó Imre (Magyar Szövetség) hozzátette, a 205 ezer euró „reális összeg”. Bende István (4KN) az építkezéssel kapcsolatban elmondta, rendben haladnak a munkálatok. Volt egy kis csúszás, de azt a cég időközben be tudja majd hozni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?