Régiópropaganda angolul

Kassa. A szórakozva tanulás és az egészséges lokálpatriotizmus felébresztése a célja annak a programnak, amelyet a British Council és a megyei önkormányzat közösen indít középiskolások számára.

Kassa. A szórakozva tanulás és az egészséges lokálpatriotizmus felébresztése a célja annak a programnak, amelyet a British Council és a megyei önkormányzat közösen indít középiskolások számára. A fiataloknak angol nyelven kell bemutatniuk Kassa megye idegenforgalmi nevezetességeit, méghozzá oly módon, hogy felkeltsék vele a brit diákok figyelmét. Forgathatnak dokumentumfilmet, betanulhatnak színpadi jelenetet, vagy kiadványokat jelentethetnek meg. A lényeg, hogy angol nyelven tegyék mindezt, ezáltal gyakorolják a nyelvet és maguk is megismerkedjenek régiójuk turisztikai látványosságaival. Anna Kováčová, a brit kulturális intézet kassai munkatársa elmondta, hogy bár az alkotások nem jutnak el a brit középiskolásokhoz, azaz „fiktív” célközönségnek készülnek, a fődíj meglehetősen csábító: egy Londoni kirándulás. Mind a British Council, mind pedig a megyei hivatal 150 ezer koronával támogatja a kezdeményezést, és összesen 113 középiskolába küldték szét a versenyfelhívást. Az iskolai fordulókat áprilisban járási fordulók, májusban pedig a megyei döntő követi, a szervezők nagy érdeklődésre számítanak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?