Rátámadt, ütötte, fenyegette – a motorháztetőn indult el exbarátjával a bántalmazott nő

Rátámadt, ütötte, fenyegette a motorháztetőn indult el exbarátjával a bántalmazott nő

Az esetről készült felvételt több mint 3,4 ezren osztották meg a közösségi hálón, a nő segítségére azonban senki sem sietett.

A férfi Pozsony egyik útkereszteződésében támadt rá a volt barátnőjére: előbb megrongálta az autóját, majd rátámadt. Amikor a férfi az autó motorháztetőjére mászva kezdte ütni az autó szélvédőjét, a nő féltette életét, ezért elindult az autóval. Az erről készült felvétel virális videóként kezdett terjedt az interneten, a Markíza Televízió információi szerint az agresszív férfit őrizetbe vették.

Az incidenst egy vita előzte meg az egyik üzletlánc előtti parkolóban. „Azon vesztünk össze, hogy ő arra kényszerített, menjek be vele az üzletbe lopni, én pedig visszautasítottam” – nyilatkozta a Markízának az autót vezető nő, Janka. Később a férfi letörte a jármű visszapillantó tükreit, az ablaktörlőket, majd rugdosni kezdte az autó oldalát, miközben fenyegette az abban ülő nőt.

„Bezártam magam az autóba, és egész végig dudáltam, hogy valaki vegyen észre. De senki sem segített. Amikor ellépett az autótól, elindultam, de utolért az egyik kereszteződésben, ahol piros volt a lámpa, és felugrott a motorháztetőre” – meséli Jana.

Később két férfi kelt Jana védelmére, a volt barátja azonban velük is agresszíven viselkedett, ezért rendőrt hívtak. A nő azonban félt, ezért a férfivel a motorháztetőn indult el az autóval. 

„Azt gondoltam, ha elindulok vele, leszáll az autóról és befejezi. Kértem tőle, hogy szálljon le, fejezze be, de nem tette, ezért végül beengedtem az autóba” – tette hozzá a nő, akit ezt követően a férfi fejbe vágott, majd az autó műszerfalát ütötte.

Az ekkorra kiérő rendőrség őrizetbe vette a 48 éves férfit.

A nő azt állítja, nem először fordult elő, hogy a férfi agresszíven viselkedett vele. A múltban már többször szakítottak, a férfi azonban állandóan követte őt, sőt, volt, hogy meg is verte.

Jana szerint az emberek rendkívül érzéketlenek arra, ami a környezetükben történik. „Odakint is megtámadt, megrúgott, és senki sem segített. Többször tettem jelentést a rendőrségen is, de általában azt mondták, hogy nincs látható zúzódásom, ezért aztán nem is történt semmii. Amikor kiszúrta az autóm kerekeit, azt mondták, öreg az autó, öregek a gumik. A rendőrség csak akkor foglalkozik az ilyennel, ha tragédia történik” – panaszolta.

Jana autóját a HAKA egyik tagjától kapta. A HAKA lopott járművek után kutat a közösségi oldalán. A törlesztőrészletet ebben a hónapban kezdte fizetni. Voltak, akik felajánlották, ingyen javítják meg a megrongált autót.

(tvnoviny.sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?