Rajzszög Gombaszögön – alkotótábor a völgyben

A Rajzszög nevet viselő képzőművészeti alkotótábort ismét megrendezte a Gombaszög Fejlesztéséért Alapítvány és a Rovás középiskolásoknak és középiskolát végzett, a képzőművészet iránt fogékony fiatalok számára.

A tábor célja a tehetség gondozása. A foglalkozások önálló szekciókban, képzőművész-tanárok vezetésével folytak. Az előadások (például a művészekről, stílusokról, korszakokról, okokról és okozati összefüggésekről, színekről, kompozícióról), filmvetítések (művészfilmek, rövidfilmek, dokumentumfilmek, rajzfilmek, ismeretterjesztő filmek), délutáni szabadidős programok, esti szórakoztató programok, mint kísérőrendezvények kapcsolódtak a szekciók programjához. Ily módon az oktatásban részt vevő tanárok véleménye, tudása, elképzelései és egész egyénisége által járult hozzá a Rajzszög-tábor egy új generáció világképének, szemléletének és értékrendszerének megalapozásához.

A tábor mindennapjai

A hagyományokhoz híven az idén is négy szekcióban folyt a munka. Szabó Ottó rozsnyói festőművész vezette a festészet szekciót, amelyben a különféle festészeti technikákat, grafikai és egyéb technológiákat ismerhették meg, és azokat szabadon alkalmazták a kifejezés érdekében.

A grafikai szekció egy encsi grafikustanár, Kiss László vezetésével dolgozott. Elsősorban felületről nyomtatott grafikai technikákat mutatott be és próbáltatott ki a résztvevőkkel, mint például a linó- vagy fametszet. Ő egyébként az encsi gimnáziumból elhozta több tehetséges diákját is az alkotótáborba. Ezáltal máris nemzetközivé lehetett volna nyilvánítani a tábort.

Az alkalmazott művészet terén főleg a lányok találták meg számításaikat a dekor szekcióban. A díszítő művészet sablon segítségével történő, textilre való alkalmazását próbálták ki. Minden elkészült tárgy fő célja a használhatóság volt.

Tóth József fiatal, buzitai képzőművész, a besztercebányai Képzőművészeti Akadémia végzőse, a monumentális festészet szekció vezetője egy egészen szokatlan programmal állt elő. Az általa és diákjai által absztrahált világot a gombaszögi domboldal füvére hatalmas méretben festtette meg. A szekció diákjai nagy beleéléssel és kitartó szorgalommal festették hatalmas farostokra műveiket, amelyekkel elkápráztatták a zárókiállítás közönségét.

A délelőtti, képzőművészeti tevékenységet délután egy lazább, szabadabb, ámde ugyanolyan hasznos programsorozat váltotta fel. A kassai Borissza József vezetésével képregény formájába öntöttek egy-egy dalt, a kassai származású Kovács Mimi kaposvári színinövendékkel pedig érdekes szituációs játékokat, személyiségfejlesztő és önismereti gyakorlatokat végeztek. A komáromi Selye János Gimnázium filozófia-esztétika tanára, Szabó Gábor a képzőművészet elméleti részével foglalkozott. A főiskolára készülő fiatalok körében nagy népszerűségnek örvendett az ún. peripatetikus, arisztotelészi módszert alkalmazó, sétálgatva tanító filozofálás.

Amikor a tábort elhagyták

Ez évben a környék megismerésére irányuló kirándulások fő célja a murányi vár volt. Mivel védett természeti környezet veszi körül, a csapat kénytelen volt az autóbuszt a községben hagyni, és gyalogosan megmászni a tikkasztó hőségben a Cigánka nevű hegyet. Ráadásul még a rajztáblákat is cipelték, merthogy a rajzolást ezen a napon és ezen a szép helyen sem lehetett kihagyni. A megerőltető túráért azonban odafönn a látvány mindenkit bőven kárpótolt. Hiszen valóban azt láthatták, amiről Petőfi írt egyik versében:

„Gömör bérczei közt magas Murány vára/ [...]Magas és meredek, felnyúl a fellegig, /Tán még a villám is alatta születik.”

S valóban, oly magasan voltak 938 méteren, hogy még a sasok is a vár alatt fészkeltek, és csak ámulni lehetett az óriásira nőtt szálfák láttán, amelyek csúcsa felért a vár tövéig. A murányi kirándulás előtt egy éppen aktuális évforduló közeledtével a csapat ellátogatott a csetneki temetőbe, ahol az éppen 300 éve elhunyt Gyöngyösi István magyar barokk költő sírját keresték. Legnagyobb meglepetésükre azonban a sírkőnek csak hűlt helyét találták. Restaurálás céljából vitték el, hogy az évfordulóra rendbe tegyék. Csetneken kárpótlásul megnézhették a középkori falfestményeiről híres gótikus templomot.

Sajnos az utolsó nap reggelére a tábor nagy része kétségbeesetten ébredt, mert ismeretlen tettesek több mint 80 ezer korona kárt okoztak azzal, hogy mobiltelefonokat, pénzt és egyéb értéktárgyakat loptak el a táborlakóktól. A hosszadalmas rendőrségi kihallgatások és jegyzőkönyvírás miatt az egyhetes tábor termését bemutató kiállítás elkészítésére csupán egy óra állt rendelkezésükre. Ennek ellenére Rozsnyón, a Rákóczi Magyar Házban, a szülők részvételével megnyílt kiállítás nagy sikert aratott, és még szeptember első felévben megtekinthető. Ezenkívül mindenki számára örök emlék marad az a CD, amelyen több mint kétezer fotó található a tábor életéről. A fotók a www.rovas.sk honlapon is megtekinthetők.

Szabó Ottó, a tábor művészeti vezetője elmondta, hogy az ország különböző régióiból, sőt Magyarországról is, egyetlen hívó szóra összegyűltek a szakemberek a cél érdekében, mivel garanciát jelentet a név és a tábor színvonala, valamint a szervezők szakmai tudása. „Ennek ellenére a pályázatok elbírálása során hiábavaló volt a tökéletesen kidolgozott, fotókkal, gazdag és jövőbe mutató tartalommal kidolgozott munka.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?