Radioaktív anyagot találtak egy szlovákiai faluban

Elismerte a radioaktív szennyezést az orosz meteorológiai szolgálat

Nagy mennyiségű radioaktív hulladékra bukkantak a rendőrök a privigyei járásbeli Nádasérberzsenyben (Nedožery-Brezany).

A környezetvédelmi rendőrség a tűzoltókkal, a hadsereggel és a vegyi ellenőrző laboratóriumokkal együttműködve avatkozott be a helyszínen.

A vizsgálatot a hulladékgazdálkodási előírások megsértésének gyanúja miatt indítottuk, ami be is igazolódott

– tájékoztatott a rendőrség környezeti bűncselekmények felderítésével foglalkozó osztályának igazgatója, Mário Kern.

Elmondása szerint a rendőrség már korlátozta a személyi szabadságát annak a személynek, akit felelősnek tartanak.

A belügyminisztérium és a védelmi tárca szakembereivel együttműködve lépéseket teszünk a főként radioaktív anyagok és robbanóanyagok eltávolítására a helyszínről. Ezután az ott lévő hulladék mennyiségének dokumentálására fogunk összpontosítani

– tette hozzá.

A hulladék már jó ideje a létesítményben van. Hacsak nem történik robbanás vagy tűz, a környezetvédelmi rendőrség vezetője szerint jelenleg nem áll fenn közvetlen veszély.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?