Puskás a Panathinaikoszba hívta

„Amióta az eszem tudom, mindig szerettem focizni. Gemeri Miska invitálására tizenhárom évesen már az ifiben játszottam, négy esztendővel később pedig a kerületi bajnokságban szereplő peredi A csapatban is rendszeres lehetőséget kaptam. Csikó létemre nem ijedtem meg, zsinórban lőttem a gólokat” – emlékszik vissza a kezdetekre a szülőfalujában Csominak becézett egykori labdarúgó.

Tízezer koronáért került a Slovanhoz

A pozsonyi vegyipari középiskolában felfigyeltek rá a Slovan vezetői. „Személyesen Viliam Hlobil klubelnök tárgyalt a peredi vezetőkkel, akik nem hittek benne, hogy élvonalbeli focista leszek, de mégsem akartak elengedni. Végül 10 000 koronát fizettek értem a pozsonyiak. 1966 őszén kerültem az égszínkékekhez, ahol akkoriban olyan sztárok játszottak, mint Popluhár, Vencel, Hrdlička és Jokl. Az ifiben kezdtem, irányító középpályásként szorgosan termeltem a találatokat, és félév után felkerültem a harmadik vonalban szereplő fakóhoz.”

Zsinórban lőtte a gólokat

Röviddel később jött a katonai behívó, és két évig a pozsonyi ČH-t erősítette. Nagy volt a konkurencia, de a mátyusföldi tehetség gyorsan gyökeret vert a gárdában, s az együttes gólkirályának bizonyult. Leszerelése után visszatért a Slovanhoz. A kétlábas futballista ott folytatta, ahol a ČH-ban abbahagyta, rettegtek tőle a kapusok, fél idény alatt tizenkétszer talált a kapuba. Nem csoda, hogy megválasztották csapatkapitánynak, pedig az Anton Urban vezette akkori együttesben többek Anton Ondruš, Ján Švehlík és Gőgh Kálmán is játszott. „Kiváló gárdánk volt, öröm volt ott focizni. Én minden edzés után kint maradtam, és elsősorban a kapura lövéseket gyakoroltam. Csak a pénz lehetett volna több: az edzésekért ötven, a győzelemért ötszáz, a döntetlenért pedig háromszáz koronás prémiumot kaptunk. Persze munkába is jártunk, mindennap reggel nyolctól délig a vegyigyárban üldögéltünk.”

Álomszerű kezdés

Aztán eljött Somogyi karrierjének legfényesebb időszaka. „1970 őszén, az egyik csütörtöki gyakorlás után szólt a tréner, hogy Michal Vičan számít rám az élvonalbeli együttesnél. Alig jutottam szóhoz, Móder Laciék kedvesen fogadtak, s másnap már utaztunk is – vonattal – Prágába, ahol a Sparta várt ránk. Teljesen nyugodt voltam, biztosra vettem, hogy csak a kispadon kapok helyet. A délelőtti edzés után a szakvezető közölte: a kezdőben számít rám, és Josef Jurkanint, az egyik legjobb formában levő válogatott játékost kell semlegesítenem. Alig kaptam levegőt, de szerencsére a meccsen már nem volt lámpalázam. Nemhogy leradíroztam a pályáról Jurkanint, hanem közel álltam a gólszerzéshez. Tizenhat méteres kapáslövésemet Kramerius a felső sarokból tornázta ki. Később éppen meg akartam célozni a kaput, ám a kíméletlenségéről közismert Migas olyan durván becsúszott, hogy ha nem ugrom félre, eltörte volna a lábamat.”

Vičan a nyakába borult

„A győztes meccs után úgy éreztem magam, mint egy médiasztár, újságírók vettek körül, akik azt sem tudták, hogy ki vagyok. Michal Vičan a nyakamba borult, s ezt mondta: – Nagy voltál Árpikám, bebizonyítottad, hogy a Slovanban a helyed! Én meg megkérdeztem, tőle, hogy hétfőtől menjek-e vissza a fakóba. – Dehogy mész, szerdán a Panathinaikosz elleni BEK-mecscsen lépsz pályára. – Rendkívül boldog voltam, úgy éreztem: a fellegekben járok.”

Csak emlékeztetőül, akkoriban rendkívül erős volt a bajnok Slovan, hét játékosa – Vencel, Hrivnák, Horváth, Ján Zlocha, Hrdlička, Jokl és Ján Čapkovič – részt vett a mexikói világbajnokságon.

Felejthetetlen találka Öcsi bácsival

„Kiesésünk ellenére felejthetetlen élmény maradt az athéni gárdával vívott kupameccs. Továbbjutás esetén fejenként 25 000 koronát kaptunk volna, s 45 000 szurkoló űzött, hajtott bennünket. Jól kezdtünk, kettőt ledolgoztunk a háromgólos hátrányból, ám ezután elmélázott a védelmünk, és potyagólt kaptunk. ĺgy meg kellett elégednünk a kétezer koronás rajtpénzzel. Máig emlékezetes Puskás Ferenccel történt találkozásom. A meccs előtt megszólítottam a Panathinaikosz mesterét, akivel szívélyesen elbeszélgettem, pedig állandóan több titkos ügynök figyelte. A meccs utáni banketten magához hívott, s megkérdezte, nem volna-e kedvem hozzájuk szerződni. Csak hebegtem, mire a legendás Öcsi bácsi azt felelte, ha valamikor meggondolom magam, csak jelentkezzek. Ehhez persze 22 évesen disszidálnom kellett volna…”

A BL-mérkőzést követően valamennyi hátralévő őszi meccsen, a Trnava, az Inter és Třinec elleni bajnokin, valamint a nyitraiakkal vívott kupatalálkozón is szóhoz jutott. Az utóbbin pazar gólt lőtt. Azt hitte, révbe ért. Tévedett.

Váratlanul mellékvágányon

„Az egész téli felkészülést az A csapattal végeztem. Végigjátszottam a Fradi otthonában rendezett edzőmeccset is, ahol Albertet kellett fognom. Bevallom, jobbára csak statisztaszerep jutott számomra, Flóri fantasztikus trükkök sokaságát mutatta be. Elismerem, pályafutásom során ilyen klasszissal később sem találkoztam zöld gyepen. Ahogy közeledett a tavaszi rajt, egyre kevesebb lehetőséget kaptam, és visszakerültem a fakóba. Hiába igyekezetem, Vičannál feketelistára kerültem. Máig nem tudom, miért. Talán a nemzetiségemmel volt baja, bár Móder is magyarnak vallotta magát. Mindig is hős akart lenni a Slovannal KEK-et nyert edző, aki nem tűrt ellenvetést, sunyított is mindenki az öltözőben. Megkérdeztem a Slovan elnökét, miért kerültem mellékvágányra, aki csak annyit mondott, ez a mester dolga.”

Nem engedték az élvonalba

Megkeresték a kassai Lokomotívától, az Inter és a Třinec is érdeklődött iránta, ám abban az időben a klub beleegyezése nélkül nem lehetett mezt cserélni. „Jóban voltam az interes Szikora Gyurival, a lokis Józsa Lacival. Mindketten megígérték, hogy szólnak az érdekemben, Jozef Jankech a Třinecben is szívesen látott volna. Később a Slavia is jelentkezett, de a Slovannál hallani sem akartak a távozásomról. Hetvenegy nyarán váratlanul behívtak az irodába, s azzal fogadtak, hogy Frýdek-Místekbe igazolhatok. Először azzal utasítottam el az ajánlatot, hogy egyedül nem megyek a divíziós klubhoz. Ezt is megoldották a vezetők, s végül a vásárúti származású Bognár Józseffel együtt szerződtünk a morva egyesülethez. Ötvenezer koronát kaptunk fejenként, ez akkoriban kétéves átlagfizetésnek felelt meg. Az égszínkékek még jobban jártak, kettőnkért 400 ezer koronát zsebeltek be.”

Három év – három feljutás

Ambiciózus klubhoz kerültek, a vezérkar nem sajnálta a pénzt, neves játékosokat igazolt, és három év alatt három bajnokságot nyert. Somogyi ott is irányított, és lőtte a gólokat. „Utólag már sajnálom, hogy három év után eljöttem, ugyanis nem hittem, hogy újoncként felkerülnek az élvonalba. Ha még egy esztendőt kihúzok, gyarapíthattam volna I. ligás meccseim számát.”

Az egykori középpályástól megtudtuk, nem tudta megszokni az ottani körülményeket, s állandó honvággyal küszködött. Ezért engedett Móder Laci hívószavának, és Érsekújvárba szerződött. „Öszsze sem lehetett hasonlítani az anyagi feltételeket a frýdekivel, de azért akadtak emlékezetes mecscseink: legyőztük a Fradit, és a Szlovák Kupában alaposan megszorongattuk a Slovant.”

Nem próféta saját hazájában

Ezután engedett a csábításnak, játékosedzőként visszatért szülőfalujába. Ezúttal is bebizonyosodott, hogy senki sem próféta saját hazájában. Hamarosan csalódottan Vágfarkasdra igazolt, majd 36 esztendősen Pereden akasztotta szögre a futballcsukát. Ezután bíráskodni kezdett, jelenleg a galántai területi bajnokságban fújja a sípot. „A kilencvenes évek elején egy ideig a peredi klub elnökeként tevékenykedtem, ám lemondtam, mert a vezérkar tagjai közül többen keresztbe tettek nekem. Szívesen segítenék az egyesületnek, de úgy tűnik, nincs rám szükség” – fejezte be Somogyi Árpád.

NÉVJEGYKÁRTYA

Név: Somogyi Árpád

Születési idő: Pered, 1948. július 8.

Klubjai: Tešedíkovo (1960– 1966, 1977–1984), Slovan Bratislava (1966–1971, ČH Bratislava (1967–1969), VP Frýdek-Místek (1971–1974), Elekrosvit Nové Zámky (1974– 1977), Vlčany (1981–1983).