Június 22. (szerda)
Komárom – 19.00: a Kaukázusi Grúz Nemzeti Táncegyüttes, a Legacy fellépése a városi művelődési központban. A Georgian Storm című produkciót eddig több mint kétezer helyszínen, kétmilliónál is több néző láthatta szerte a világon és mindenütt óriási sikert aratott. (vkm)
Június 23. (csütörtök)
Komárom – 20.00: táncház a Madách Art Caféban; vendégek: Takács Piroska és Takács Anna hagyományőrző népdalénekes a mezőségi Buzából. Közreműködik az Art Café Hungarian Folk Band, az est folyamán hagyományos falusi tánczene szól az erdélyi Mezőségről és Kalotaszegről. (vkm)
Programajánló
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 12.10.
Pozsonyban koncertezik a Samaria Klezmer Band
2024. 11.29.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.