Pozsonyban az 50 évnél idősebb lakosok 74 százaléka már felvette az első dózist

koronavírus-vakcina
Pozsony |

Pozsonyban az 50 évnél idősebb lakosok 74 százaléka már felvette az első adag vakcinát a Covid-19 betegség ellen – jelentette be Matúš Vallo főpolgármester hétfőn, hozzátéve: ennek köszönhetően a főváros mindig eggyel jobb besorolást kap, ezért lehet továbbra is zöld színű a Covid-szemafor alapján.

„Ha az ilyen korú pozsonyi lakosok még egy százaléka felveszi mindkét adag vakcinát, az új Covid-szemafor szerint a járás mindig kettővel jobb besorolást fog kapni, vagyis pirosnál rosszabb fázisba nem kerülhet” – részletezte a polgármester a közösségi hálón.

Hozzátette: a beoltottak nagyobb mozgásteret élvezhetnek, és korlátozások nélkül lehet majd tömegrendezvényeket is tartani. Vallo szerint ez is egy meggyőző érv lehet azok számára, akik eddig még nem oltatták be magukat.  

A pozsonyi főpolgármester múlt héten arról számolt be, hogy Pozsony lakosságának 59,4 százaléka már felvette a vakcina első adagját, 56,5 százaléknyian pedig a második dózist is. A főváros a kollektív immunitás elérését tűzte ki célul, ehhez a pozsonyiak legalább 75 százalékát be kellene oltani.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?