Pozsonyban 1,5 millió euróval többet költenek a hóeltakarításra

hóeltakarítás
Pozsony |

Idén sokkal több gép és munkás takarítja majd a havat a főváros útjairól, és járdáiról, mint tavaly. A Pozsonyi Közlekedési Vállalat (DPB) jégolvasztó kocsikat is indít, ha szükséges. A felkészülés ellenére az első havas napon 10-30 percet késtek a járatok.

Peter Bubla a magisztrátus szóvivője közölte, hogy a tavalyi 11 helyett 40 kistraktor és hóeltakarító gép járja majd a főváros utcáit és kétszer annyi alkalmazott gondoskodik majd a hó eltakarításáról, idén száznegyvenhét munkást vettek fel a téli időszakra.

Matúš Vallo Pozsony főpolgármestere elismerte, hogy tavaly nem jól oldották meg a téli karbantartást, idén ezért 1,5 millió euróval több pénzt különítettek el a munkákra. „Tavaly december 3-án kezdődött a téli szezon, 11-én meghirdettük a készültséget, ami 90 napig tartott. 4,9 millió eurót költöttünk az utak és járdák téli karbantartására” - pontosított Peter Bubla. A személyi és gépi állomány növelésén kívül az is hozzájárul a költségek emelkedéséhez, hogy a törvénymódosítás miatt mintegy egymillió négyzetméterrel több járdaszakaszt kell a városnak megtisztítani. A járdák mellett a kritikus és dombos útvonalakra is nagyobb figyelmet fordítanak idén. A hatékonyabb hóeltakarítás érdekében két sószóró jár majd a hosszabb összefüggő útszakaszokon, a dombos részeken több géppel folyamatosan takarítják majd a havat. A város felosztásán is változtattak, hogy egyenlően terheljék a hóeltakarító gépeket.

A DPB járatain téli gumira cserélték a hajtótengelyek kerekeinek abroncsait, ellenőrizték a fűtést a buszokban és a villamosokban. A terv szerint a villamossínekről is eltakarítják a jeget és a havat, ha kell, jégolvasztó járatokat is indítanak, és bővítik az éjszakai műszakot, hogy reggel minden járat időben és biztonságosan útnak indulhasson. A vállalat azt ígéri, hogy a megállókat tisztító munkások a villamospálya részét képező járdákról és gyalogosátkelőkről is eltakarítják a havat.

A főpolgármester elismeri, hogy az igyekezetek ellenére lehetetlen az 1,2 millió négyzetméternyi járdát néhány órával a havazás után megtisztítani.

„Ekkora felület megtisztításához több mint ezer munkásra lenne szükségünk. Ez gyakorlatilag a téli karbantartó és a város számára is kivitelezhetetlen” - jegyezte meg Matúš Vallo,

aki abban bízik, hogy a változtatásoknak köszönhetően a korábbiaknál jóval hamarabb takarítják el a havat a legforgalmasabb szakaszokról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?