Pozsony megyében nőtt a lakosság lélekszáma

Pozsony/NagyszombatA Statisztikai Hivatal adatai szerint Pozsony megyében 8121-gyel több, míg Nagyszombat megyében 1020-szal kevesebb lakost tartottak nyilván 2015-ben, mint egy évvel korábban.

Pozsony/Nagyszombat

A Statisztikai Hivatal adatai szerint Pozsony megyében 8121-gyel több, míg Nagyszombat megyében 1020-szal kevesebb lakost tartottak nyilván 2015-ben, mint egy évvel korábban. Nőtt a házasságon kívül született gyerekek száma.

Pozsony megyében tavaly több mint hatszázezren éltek, közöttük több a nő, mint a férfi. A megyében közel nyolcezer gyerek született, többségük fiú. A nők átlagosan 32 éves korukban szültek. A házasságon kívüli gyerekek száma nőtt, összesen 2800 ilyen gyereket hoztak világra. Tavaly közel hatezren haláloztak el: a férfiak átlagosan 70, a nők 78 évet éltek. Több mint négyezer házasságot kötöttek, 1564 házasságot pedig felbontottak – ez kétszázzal több, mint egy évvel korábban. Tavaly több mint tízezren jelentkeztek be állandó lakhelyre a megyébe – külföldről 1800-an –, és alig négyezren döntöttek az elköltözés mellett.

Közel hatszázezren élnek Nagyszombat megyében is, ahol az elmúlt évben 5305 gyerek született – több mint kétezer házasságon kívül. 5763-an elhaláloztak. (Tavaly a megyében többen haltak meg és kevesebben születtek, mint egy évvel korábban.) A lakosok száma a Galgóci, a Pöstyéni, a Szenici járásban csökkent, a Galántai, a Dunaszerdahelyi, a Szakolcai és a Nagyszombati járásban nőtt. A megyébe beköltözők aránya meghaladja az elköltözők számát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?