Pozsony előtt már nincs akkora forgalmi dugó

Pozsony/Csölle |

<p>Úgy tűnik, segített a Csölléből (Rovinka) Pozsonyba vezető 1/63-as út kiszélesítése. A főváros irányába egy sávval megtoldott első osztályú utat vasárnap éjjel adták át a forgalomnak, az első hétfő reggeli csúcsforgalom idején már nem voltak olyan hosszú kocsisorok, mint eddig.</p>

Az útlezárásoknak viszont még nincs vége, a hónap végén ugyanis lezárják a Svornosti, a Kazanská és a Slovnafstká utcák kereszteződését.

A rendkívül túlterhelt útszakasz felújítását két héttel ezelőtt kezdték meg. A több mint négy kilométeres utat egy sávval egészítették ki a főváros irányában. A reggeli csúcsforgalom idején rendre több kilométeres kocsisorok voltak, gyakran egészen Somorjánál kezdődtek a dugók. Tegnap teljesen más volt a helyzet, a forgalom zökkenőmentes volt.

Az útszakasz végleges kiszélesítése csak október végén ér véget, harmadik sáv épül ugyanis a Svornosti, a Kazanská és a Slovnaftská utcák kereszteződésétől egészen a Gagarin utcáig. Az útlezárás viszont csak hétvégén lesz, hogy a lehető legkisebb mértékben korlátozzák a forgalmat.

A kiszélesített útról egyelőre hiányoznak az útjelző táblák, a sávokat is csak a munkálatok befejezése után fogják felfesteni. A teljes szakaszon egyelőre csak a dupla, folytonos sávot festették fel, fejtörést okozva a községek lakosainak. Ugyanis sehol sincs szaggatott vonal, így többen úgy vélik, a közúti szabályok szerint mellékútról nem térhetnek le balra, a főváros irányába. Büntetéstől viszont nem kell tarani, a rendelet szerint ugyanis a dupla folytonos sávon is át lehet hajtani, ha a sofőrnek a munkahelye vagy állandó lakhelye található az érintett mellékúton. A tervek szerint az út kiszélesítését október 3-án fejezik be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?