Polgármesterek a miniszternek: tegye lehetővé, hogy helyiek és környékbeliek is igénybe vehessék a párkányi oltópontot

koronavírus-vakcina
Párkány |

Párkány és környéke, a régió 22 településének polgármesterei, valamint a Nyitra megyei képviselők levélben figyelmeztetik a tárcát, abszurd, hogy a párkányi oltópont épp azok számára nem elérhető, akiknek létrehozták.

Párkány és vonzáskörzete polgármesterei nyílt leélben fordultak az egészségügyi minisztériumhoz, hasson oda, hogy az NCZI, azaz az Egészségügyi Információk Nemzeti Központja úgy változtassa meg a paramétereket az úgynevezett oltási elektronikus várószobában, a regisztrációs rendszerben, hogy a város és környékének lakossága is oltakozhasson helyben, a párkányi oltóponton, mert ez sajnos a gyakorlatban mindmáig nem működik. Pedig Nyitra megye épp azért hozta létre a párkányi oltóközpontot, hogy az emberekhez minél közelebb vigyék a szolgáltatást. Most a számítógépes rendszer úgy működik, hogy a gép járáson belül szinte teljesen véletlenszerűen ide-oda utaztatja az oltásra bejelentkezetteket, a párkányiaknak és a környékbelieknek gyakran Komáromba, Érsekújvárba, Lévára, Nyitrára vagy még messzebb kell utazniuk, mert helyben nem ad nekik terminust a gép. Ugyanakkor pedig Nagysurányból, Gútáról, Léváról és Érsekújvárból is Párkányba kell utazniuk a lakosoknak, mert Párkányt dobja nekik a gép, holott a lakóhelyükön vagy annak közelében is van oltópont. Ráadásul ez a szerencsétlen huzavona és ide-oda küldözgetése az embereknek az oltási kedvet is nagyon lelohasztja.

Képtelenség, hogy nem vehető helyben igénybe a szolgáltatás

Képtelenségnek tartjuk, hogy a párkányi oltópontot épp a régió lakosai ne tudják kihasználni. Pedig a gyakorlat ezt mutatja. Viszont a megyén épp azért harcoltuk ki a párkányi oltópontot, hogy elérhető legyen az oltás, az embereket ne kényszerítsék hosszú utazásra“ – mondta el lapunknak Farkas Iván, Muzsla polgármestere, az MKP Nyitra megyei képviselője. Farkas szerint se nemzetiségi gondról van szó, mert például a párkányi szlovák embernek is gyakran Lévát dobja a gép, vagy más települést, holott helyben mehetne oltásra, és a nagysurányi lakosnak se kéne Párkányba utaznia a vakcináért, ha a rendszer jól működne. Eugen Szabó, Párkány polgármestere lapunknak megerősítette, hogy a miniszterhez írt levél megalapozott és jogos, mert az ide-oda utaztatás miatt rengeteg panaszt kapnak a lakosoktól. Párkány és vonzáskörzete ugyanis földrajzilag is messze van a járási székhelytől, a kórházaktól és minden más oltóponttól, ráadásul sok az idős, netán mozgásképtelen ember, akiknek oltásra utazni nagyon nehéz és körülményes.

Idősek listája

Czékus András, a Párkányi Rendelőintézet igazgatója az Új Szót arról tájékoztatta, hogy épp a szóban forgó anomália miatt úgy próbálnak segíteni a párkányi és környékbeli idős lakosoknak, hogy külön listát állítanak össze számukra, és ha hétvégenként marad oltóanyag, mert valaki – valakik nem jönnek el a terminusra, akkor az idősek listájáról hívnak beugróra embereket. „Párkány és Muzsla minden pénteken küld nekünk listát a helyi idősekről, hogy ki szeretne oltásra jönni. Mi aztán vasárnap délután, annak függvényében, hogy mennyi vakcina marad a távolmaradók miatt, erről a listáról hívunk be embereket, hogy legalább az időseknek ne kelljen sokat utazni. De mindenkit ugye, nem tudunk behívni, mert ez mindig attól függ, mennyi oltóanyag marad fel. Természetesen más Párkány környéki település is küldhet nekünk ilyen listát, igyekezünk majd őket is értesíteni, ha van szabad vakcina“ – mondta lapunknak az igazgató.

Válaszra várunk

Nem csak a polgármesterek várják a minisztérium válaszait, de lapunk is. Ma reggel a polgármesterek petíciója kapcsán telefonon beszéltünk Zuzana Eliášovával, az egészségügyi tárca szóvivőjével és több kérdést is küldtünk mailben a párkányi oltópont bonyodalmai és a regisztrációs rendszer hibái miatt. Ismét beszéltünk Veronika Bauchhal is, az NCZI szóvivőjével, és kértük, hogy válaszoljon a még a múlt héten elküldött elektronikus levelünkre. A szóvivő ígért választ, de egyelőre nem kaptunk e-mailt. Veronika Bauch ugyanakkor felvetésünkre úgy válaszolt, hogy az NCZI egyelőre nem foglal álláspontot az ügyben, mert nincs mire (sic!), ők nem tudnak a polgármesterek leveléről. Ha viszont a minisztérium, mint felettes szerv utasítja őket, hogy oldják meg a gondot, akkor ők foglalkozni fognak az üggyel.

Jelenleg itt tartunk, ha a minisztérium és az NCZI válaszol, akkor cikkünket frissítjük.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?