Pergő párbeszédek Matyóföldön

Ezen a találkozón a közművelődésben és közoktatásban érdekelt anyaországi szakemberek mellett részt vesz kelet- és közép-szlovákiából mindenki, akinek a kultúrához, testvérvárosi kapcsolatokhoz, pályázatokhoz köze van.

Most sem történt másként. A mezőkövesdi közösségi házban 2008. január 10-én és 11-én több ismerősbe botlott az ember, mint ha Kassán, Rozsnyón vagy Királyhelmecen járt volna. Hogy mégse felejtse, nem otthon van, hanem Matyóföldön, arról a népviseletbe öltözött ruhatáros nénik gondoskodtak, akik elbűvölő mosollyal, matyó hímzésű szívecskével és hamisítatlan vendégszeretettel fogadták az érkezőket. Nagy esemény volt ez a városnak és polgármesterének, Tállai Andrásnak is, hiszen a kétszáznál is több résztvevő potenciális turista, esetleg intézményvezetőként vagy önkormányzati képviselőként egy-egy majdan kialakítandó kapcsolat egyik pólusa. E két cél elérése érdekében meg is tettek mindent a szervezők, azaz Mezőkövesd városa és a rendezvény „atyja”, a miskolci székhelyű Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai Szakmai, Szakszolgálati és Közművelődési Intézet. A reménybeli turisták vonzására a matyó múzeum és a Zsóry Gyógyfürdő ingyenes látogatását vetették be csábításként, a tényleges kapcsolatok kialakítására pedig a Dialógusok konferencia előadásai, pódiumbeszélgetései, a helyi csoportok gálaestje és az éjszakába nyúló fogadás szolgált.

A kétnapos rendezvény első délelőttje kemény erőpróbának bizonyult. A polgármester üdvözlő szavai után két protokollvendég kapott szót: Ódor Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke, és Rudolf Schuster, Szlovákia volt köztársasági elnöke. Előbbi leginkább a kultúra szerepét méltatta, a határon túli színházak találkozójának fontosságáról beszélt. Utóbbi a szlovák–magyar együttműködést választotta beszéde vezérfonalának, ám javarészt anekdotikus elemekből építette fel mondandóját, melyben a szocialista időkben dívó fekete üzletelés, titkos „csencselés” is szerepelt. Schuster magyarul csak néhány szót mondott, ám többször is tanújelét adta annak, érti a magyar nyelvet, kijavítgatva pontatlan tolmácsát, Máté Lászlót, a publikum nagy derültsége közepette.

Az exelnök osztatlan sikert arató fellépése után a délelőtt három komoly előadással lett teljes. Törzsök Erika, a Miniszterelnöki Hivatal főigazgatója vitaindítójában indulatoktól sem mentesen hangoztatta, mennyi anomália van a mai magyar közösségekben. Siránkozás helyett el kell szakadni a kiürült fogalmaktól, és a közös gondokat, például a munkahelyek kérdését vagy a romaproblémát közösen kell megoldani. A főigazgató aszszony szerint a jövőbeli együttműködés elsődleges területe a határon átívelő felnőttképzés. A politika dolga pedig az, hogy a kialakult folyamatokat ne akadályozza.

A somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézet elnöke, Öllős László ellenben leginkább a magyarországi támogatások módját bírálta, mivel ezek jelentős része politikai támogatássá válik, ezáltal nem kulturális vagy oktatási, hanem hatalmi érdekek a mozgatórugói. Az előirányzott összegek pedig épp azt nem segítik, amire szánták őket. Bárdi Nándor, a Magyar Tudományos Akadémia Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézetének munkatársa viszont a kormányzati érdektelenség mellett a határon túli fejlesztési tervek hiányát kifogásolta, és közölte, nem folyik lényegi szakmai párbeszéd, csak a nemzeti szolidaritást kérik számon mindkét oldalon.

A szikrázó légkörben vita következett. A vitavezető Komlós Attila feltette a kérdést: „az eddig hallottak alapján elmondható, hogy fordítva ültünk a lóra?” Pomogáts Béla irodalomtörténész erre azt válaszolta: „Már régen nincs ló. A magyarság helyzete rosszabb, mint néhány éve, a 89-ig tartó túlélés és a 2004–2005-ig működő revitalizáció után a fejlesztés jövőjét nem látni. Régi színházi díszlet világában próbálunk új darabot játszani, a siker így kétséges.” „Nem kellett volna lovat adni alánk – kontrázott rá Varga Attila szatmárnémeti parlamenti képviselő, majd így folytatta: – Nincs meg az együttműködés kultúrája, nem tudjuk megfogalmazni regionális célkitűzéseinket. Nem szerencsés a magyarországi adófizető és a határon túli áldozat kategória sem, sem a két fél szembeállítása.” Az ungvári Dupka György a lóhasonlatnál maradva az apa, fiú és a szamár esetét hozta fel, mely szerint akármit csinálunk, sehogy sem jó. Ukrajnában azonban tényleg nem kap a kisebbségi kultúra egy fillér támogatást sem, anyaországi segítség nélkül már nem létezne. Hetven könyvtár közül talán öt rendelkezik számítógéppel, és jól fűtött kultúrházi teremről – amilyen a mezőkövesdi – álmodni sem lehet. A lovak témáját kimerítvén Szarka Lászlónak, az MTA ENKI igazgatójának már csak a népmesei kis gömböc jutott, mely mindent elnyel, így nyeli el a politika is a civil világot. Az érdekes véleménycserét nem szívesen hagyták abba a jelenlévők, sőt akadt volna nem egy néző a közönség sorában, aki további hasonlatokkal és frappáns megállapításokkal fűszerezte volna a vitát, ám az ebédidő, a félórás csúszás és a délutánra tervezett program ezt nem tette lehetővé.

A csütörtök délutánt a párbeszéd jellemezte, legalábbis az arra való törekvés. Balogi Csaba, a Szülőföld Alap munkatársa kérdésfeltevésre buzdította hallgatóságát, ám a pályáztatásokkal kapcsolatban nagyon is konkrét kérdésekre csupán frázisokkal teli, homályos válaszok érkeztek. Ezután a Duna Televízió 15 évének tisztelegve Cselényi László elnökkel és két munkatársával, Katona Erikával és Tóth Krisztával beszélgethettek a jelenlévők, de jobbára a televízió tömjénezéséből állt az eszmecsere. A némiképp már elcsigázott résztvevők koraeste végignézték a mezőkövesdi kultúrcsoportok gálaestjét, melyben táncsoporttól mazsorettig, színjátszókörtől énekkarig és indián népzenéig minden volt, és mindenki szerepelt, aki a városban amatőr csoportban tevékenykedik. A nagyérdemű nem unatkozhatott, a műsor igazán változatos volt, egyes csoportok megütötték a profi szintet is, mások legalább igyekeztek. Az előadások fáradalmait aztán a hajnalba nyúló fogadáson, zenés-táncos mulatságon pihenhették ki a szállóvendégek, ahol újabb kapcsolatok születhettek, a régieket pedig tovább ápolhatták a kitartóbb mulatozók.

A péntek délelőtt a pályázatoké volt. A Nemzeti Kulturális Alap elnöke, Harsányi László a kultúra kitörési lehetőségeit fejtegette, Vásárhelyi Szilárd, a Vati Kft. munkatársa a határ menti együttműködésekre tért ki. A hallgatóság inkább csak később élénkült fel, mikor elmélet helyett végre konkrétumokkal is találkozott, tehát az alig két éve alakult Bodrogközi és Ung-vidéki Kulturális Központ sikeres működéséről hallott a központ munkatársától, Ferencz Lászlótól. Az őt követő Hajnerné Tóth Ágnes lelkes előadása a fiatalokkal való munkáról és a Mobilitás nevű szervezet pályázatairól szintén ébren tartotta a közönséget.

A zárszóban persze sok szép protokollmondat elhangzott, elsősorban a helyi szervezők méltatása és érdemeik elismerése. Szó, ami szó: kalap le előttük. Főleg Bányiczki Lászlóné, a konferencia „motorja” előtt, aki mindenütt ott volt, mindenre ügyelt.

A két napig Mezőkövesd vendégszeretetét élvező kétszáz ember végül azzal a tudattal térhetett haza, hogy Dialógusok konferencia jövőre is lesz. Még nem tudni, hol, de biztosan valahol B-A-Z megyében. Mert hiába próbálkoztak a szervezők rozsnyói helyszínnel, azt mondták többen is, inkább az anyaországba szeretnének jönni, itt szeretnek lenni, erdélyiek, kárpátaljaiak, felvidékiek egyaránt.