Perbenyik polgármestere: nem azért újítottuk fel a kultúrházat, hogy sör- és boráztatta kampánybulikat szervezzünk benne

Ha az időjrás vagy a polgármester nem húzta volna keresztbe a szervezők számításait, a helyiek a Thália Színház Portugál című előadását is láthatták volna
Perbenyik |

Elverte az eső az elmúlt hétvégére tervezett Ökumenikus nyárzáró közösségi délutánt, melyet a történelmi perbenyiki egyházközösségek szerveztek, ezért azt a helyi kultúrházban folytatták volna. A település első emberének azonban nem tetszett az ötlet, arra hivatkozott, hogy az ökumenikus rendezvény mögött egy alkohollal átitatott politikai kampánybuli zajlott, ezért nem volt hajlandó bérbe adni a termet. A lakosok felháborodtak, ugyanis a rendezvény utolsó programpontja a kassai Thália Színház Portugál című előadása lett volna.

Bár nem voltunk jelen a szóban forgó rendezvényen, egy a napokban napvilágot látott facebookos bejegyzés alá beérkezett hozzászólásokból egyértelmű, hogy a falu lakosai, illetve a rendezvény résztvevői korántsem boldogok a polgármesteri hivatal döntésével. Ahogy azt Szpisák Gyulától, a rendezvény szervezőjétől, s egyben a Thália Színház menedzserétől megtudtuk, nagyon meglepte őket a polgármester viselkedése. „Mivel nagy esély volt arra, hogy a rendezvény napján heves esőzések lesznek, a szervezőtársaim augusztus 9-én írásos formában kérvényezték a kultúrház termeinek a kibérlését. Azt hittük, egyszerű dolgot kérünk, de nagyjából két héttel később azt a választ kaptuk a polgármestertől, hogy a helyi képviselőtestület nem hajlandó jóváhagyni a kérvényünket, és azt javasolják, hogy kedvezőtlen időjárás esetén napoljuk el a rendezvényünket. Nem igazán értjük, mi köze van a kultúrház bérbeadásához az egész képviselőtestületnek, de azt sem, hogy ha a kultúrház a kulturális esemény lebonyolítására lett megépítve, akkor miért mondják az ellenkezőjét? Tény, hogy a családi nap szervezői között több önkormányzati képviselőjelölt és polgármesterjelölt is volt, de ez még nem jelenti azt, hogy nem vehetjük igénybe az épületet” – közölte lapunkkal Szpisák Gyula.

600 ezres felújítás  

A rendezvény egy részét sikerült lebonyolítani a szervezőknek, de a délutáni programok szinte mindegyikét kénytelenek voltak elhalasztani. Ahogy azt Fedor Ernőtől, Perbenyik polgármesterétől megtuduk, a gond elsősorban abban volt, hogy a szóban forgó kultúrházat nemrégiben teljesen felújították, ő pedig nem akarta, hogy a bérlők kárt tegyenek benne. Azért nem adtuk nekik bérbe a termet, mert ez egy úgynevezett ökumenikus nyárbúcsúztató rendezvénynek álcázott kampánybuli volt. A kultúrház termeit déli tizenkettőtöl éjfélig szerették volna igénybe venni, de mivel az épületet nemrégiben újítottuk fel mintegy 600 000 euróból, nem alkalmas arra, hogy odabent borozzanak, sörözzenek meg főzőcskézzenek. Pusztán ezért nem egyeztünk bele. A szervezők eredetileg a helyi kastélykertben akarták megtartani a rendezvényüket, de már legalább egy héttel azelőtt tudták, hogy az időjárás esősre fordult. A kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt sajnos nekünk is át kellett tennünk az idei gyermeknapot egy másik időpontra, ezért ezt ők is bátran megtehették volna. Amint említettem, a kultúrház átfogó felújításon esett át, nem hagyhatom azt, hogy ők ott dorbézoljanak” – közölte lapunkkal Fedor Ernő, a falu első embere. A polgármester válaszát Szpisák azzal cáfolja, hogy bár a hivatalos kérvényüket nem hagyták jóvá, nagyjából egy héttel a rendezvény időpontja előtt személyesen is felkereste a polgármestert és azt kérte tőle, hogy legalább a Thália Színház este nyolcra tervezett Portugál című előadására biztosítsa nekik a kultúrház színpadját. „Hiába próbálkoztam, a válasz ekkor is nemleges volt. Nagyon sajnálom az ilyesfajta hozzáállást. A helyiek már nagyon várták az előadást, nem beszélve arról, hogy ezzel a döntésével egy kiváló kulturális élménytől fosztotta meg őket” – tette hozzá Szpisák.

Eszem-iszom, dínom-dánom

Fedor kérdésünkre nem tagadta a történteket, de ismét azzal magyarázta döntését, hogy mindent a felújított kultúrház állapotának megőrzése érdekében tett. „Igen, a hivatalos kérvény benyújtása után, mikor már közelgett a rendezvény időpontja, Szpisák úr valóban személyesen is megkeresett a Thália Színház előadása kapcsán, hogy legalább az este nyolcra betervezett színpadi bemutatóra adjuk oda a termet, de erre is nemet mondtam. Most képzelje el, hogy ha este beállítanak az új kultúrházba az egész napos eszem-iszom dínom-dánom után kampányhangulatban, akkor hogyan nézett volna ki ott minden? Természetesen a mi képviselőinknek is lesz kampányrendezvénye, s ha majd ők is akarnak egyet tisztességes keretek között, szívesen bérbe adjuk nekik az épületet” – zárta Fedor Ernő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?