Pénzügyi gondok a lap körül

Párkány. A képviselő-testület legutóbbi ülésén a városatyák arra is kíváncsiak voltak, vajon a Párkány és Vidéke című lapnak miért nem jelent meg a decemberi száma, s miért kellett ezt összevonni a januári kiadással.

Párkány. A képviselő-testület legutóbbi ülésén a városatyák arra is kíváncsiak voltak, vajon a Párkány és Vidéke című lapnak miért nem jelent meg a decemberi száma, s miért kellett ezt összevonni a januári kiadással.

Csepregi Zoltán képviselő azt javasolta, hogy a havi ötezres példányszámot legalább ötszáz példánnyal csökkentsék, s akkor már a fennmaradó összegből fedezni lehetne az év végi számot is. Egyúttal a lap kiadójánál, Halasi Tibornál, a kultúrház vezetőjénél arról érdeklődött, milyen megoldási javaslatot dolgoztak ki azért, hogy ez többé ne fordulhasson elő. Az ülésen elhangzott: Párkányban 4232 háztartás van, s annak ellenére, hogy 2005-ben is már mintegy kilencvenezer koronát kellett kifizetni a decemberi szám kiadására a városkasszából, most megint nem maradt pénz a decemberi számra. A tavalyi 813 934 koronából 407 ezret adott a város, a többi reklámbevétel. A lap ingyenes, a lakosok a postaládájukban találják meg. Halasi Tibor kiadó úgy válaszolt: „ez az intézkedés három éve, a pénzügyi bizottság javaslatára lépett életbe, hogy a város által adott pénz legalább a nyomdaköltségeket fedezze, s volt egy szóbeli megállapodás is arról, hogy addig nyújtózkodjunk, amíg a takarónk ér”. Halasi hangsúlyozta: példányszámcsökkentésről is lehet gondolkodni, de itt egyéb költségek is vannak, amelyeket a bevételi oldal nem fedez. Ő ezzel a nyomdát is megkereste, de mint elmondta, a nyomda szerint ötezres példányszámnál ötszáz példány költségei elenyészőek, ezzel nem sokat spórolnának. Halasi úgy véli, a lap grafikai arculatát is át kellene alakítani, sőt fejlettebb, színes megoldásban kell gondolkodni, mert erre ebben a formában senki sem szán több pénzt.

Csepregi Zoltán képviselő továbbra is úgy véli, hogy most is elegendő a lapnak juttatott városi pénz, inkább az újságon belüli pénzelosztást kell átalakítani. (buch)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?