Példátlan és követendő példa

Komárom. A második világháború után a pozsonyi diákok zöme szétszóródott a nagybetűs Világba. Legtöbbjük, persze, Magyarországra ment – menekült, kiutasították, kiűzték. Ott pedig Budapesten verődtek össze legtöbben, folytatni a megkezdett tanulmányukat, vagy megélhetési lehetőséget keresni.

Komárom. A második világháború után a pozsonyi diákok zöme szétszóródott a nagybetűs Világba. Legtöbbjük, persze, Magyarországra ment – menekült, kiutasították, kiűzték. Ott pedig Budapesten verődtek össze legtöbben, folytatni a megkezdett tanulmányukat, vagy megélhetési lehetőséget keresni.

Idővel ezek a volt pozsonyi diákok kezdtek kisebb, majd nagyobb csoportokban találkozgatni, míg végre úgy 1972 táján valaki közülük javasolta: szervezzenek egy nagy közös találkozót, ahová meghívnák a Pozsonyban maradottakat és a világba szétszóródottakat is. Azért (is), hogy „demokratikus” legyen ez az öszszejövetel (az akkori rendszer felé is), de amúgy is: jöjjön mindenki tekintet nélkül arra, milyen iskolába járt (elemitől kezdve az egyetemig) a háború előtt, alatt vagy közvetlen utána.

A szervezőmunka dandárját ki vállalta volna magára, ha nem az örökmozgó, ügyes Kiss Mária, vagyis „Mici”. Ő segítségül beszervezte a Pozsonyban maradt Szabó Rózsit. Kettejük munkája eredményeként 1973-ban megszületett a Pozsonyi Öregdiákok I. Találkozója Budapest egyik előkelő szállodájában. A találkozóra kétszázötven pozsonyi diák jött össze Magyarországról, Szlovákiából (illetve akkor még Csehszlovákiából) és a világ más tájairól.

Az ő névsoruk nagyon hosszú volna, így csak két „reprezentánst” említsünk meg: Kovács Endre történészt, a Magyar Tudományos Akadémia tagját, volt pozsonyi diákot, később tanárt a pestiek részéről, és Rajter Lajos zeneszerzőt, pozsonyi diákot, világhírű karmestert a pozsonyiak részéről. A találkozók évente folytatódtak Budapesten egészen 1988-ig, vagyis tizenöt éven át. Ekkor, mivel már nálunk is enyhült valamelyest a politikai légkör („peresztrojka”), úgy döntöttek a szervezők, hogy a találkozó helyszínét áthelyezik az alma mater székhelyére. Pozsonyban csak háromszor jött össze a társaság. Mivel a pestieknek hosszúnak tűnt Pozsonyig az út (mintha a pozsonyiaké nem ugyanolyan hosszú lenne Pestig), közös döntés született: legyen a találkozó félúton a két város között – Komáromban. Ez megfelelt mindkét oldalnak és a távolabbról érkezőknek is. Ez így ment aztán tizenhárom éven át egészen a mostani 31. találkozóig, idén szeptember 25-ig.

Komáromban, az Európa Szálló éttermében gyülekeztek 10 óra után a most már igazán „öreg” diákok. És ki más fogadhatta volna őket, mint (megfogyva bár, de törve nem) Kiss Mária, mindenki Micije és társa, Szabó Rózsi. Mikor már minden érkezőt „regisztráltak”, Mici szólt a társasághoz. Megköszönte a megjelenteknek, hogy eljöttek. Jelenlétet ellenőrzött (mint egy osztályfőnök), felolvasva a jelenlévők nevét, majd azok üdvözletét, akik valamilyen komoly ok (legtöbbször betegség) miatt nem tudtak eljönni, de jó találkozót kívánnak azoknak, akik megjelenhettek. Utána szomorú névsor következett, azoké, akik már semmilyen földi találkozón nem tudnak részt venni. Az előző évben még 102-en vettek részt a találkozón, a mostanin már csak 76-an. A különbözet lesújtó: 26, s közülük 16 már sohasem jöhet el. A megjelentek lakhely szerinti összetétele: 39-en Szlovákiából, 32-en Magyarországról, ketten Németországból, ketten Ausztráliából jöttek, míg Izraelből egy volt pozsonyi diák érkezett.

Aztán latinul: „Gaudeamus igitur...”. És az elmaradhatatlan megzenésített Petőfi-vers, amelyet a költő Pozsonyban írt édesanyjának: „Kis lak áll a nagy Duna mentében...”. Ezeket a dalokat a társaság énekkarrá alakulva közösen énekelte. És, hogy a szomorkás hangulat kicsit feloldódjon, eldalolták utolsónak a közismert slágert is: „Szeressük egymást, gyerekek...” Az egyik „diáklány” azután a társaság nevében megköszönte a két szervezőnek az eléggé meg nem köszönhető fáradságos munkát. Ezt a társaság szűnni nem akaró tapssal erősítette meg, majd megkezdődött a közös ebéd. Az asztaloknál ismerősök, volt osztálytársak ültek kis csoportokat alkotva. Kialakult három „mini” érettségi találkozó is az 1939-ben, az 1944-ben és 1949-ben végzettekből. Az ebéd közben és utána is kötetlenül folyt a beszélgetés. Az ismerősök át-átmentek az egyik asztaltól a másikhoz, hogy örüljenek egymásnak, beszámoljanak magukról, családjukról, unokáikról.

A találkozó vége nem sikeredett túl optimistára. Kiss Mária és Szabó Rózsi ugyan megígérték, jövőre is megszervezik a találkozót. Adja Isten, hogy legyen!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?