Pedagógustalálkozó a kassai Ipariban

Kassa |

<p>Szakmai konferencián vettek részt a kassai régió magyar pedagógusai, hogy tapasztalatot cseréljenek az oktatási rendszer problémáiról, hatékonyságáról, a tanár-diák kapcsolatokról.</p>

A fórumon Strédl Terézia, a Selye János Egyetem Tanárképző Karának tanára, Hanesz Angelika, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SzMPSz) Kassai Területi Választmányának elnöke, illetve Matej Éva, a Szakkay József Szakközépiskola igazgatója, az SzMPSz kassai alelnöke mondott beszédet. „Számomra szülőként és pedagógusként is komoly kérdés, hogy valóban ismerjük-e a gyerekeinket, ezért az előadásomat főleg a mai fiatalok, a szülők és a tanárok közti kommunikációra, valamint a generációk közti problémák megoldására összpontosítottam. Ezeknek a találkozóknak már nem az a lényege, hogy elméleti példákat mutassunk be, hanem kimondottan gyakorlati eseteket boncolgatunk” – nyilatkozta lapunknak Strédl Terézia. A jelenlévőket leginkább a jelenlegi oktatási rendszer működőképessége, a tanárok és a diákok közti kapcsolatok javítása, a magyar nyelvű oktatás helyzete, nem utolsósorban pedig a beíratási eredmények, az iskolák közti együttműködés érdekelte leginkább.

„Az óvoda és az iskola közti átmenetről, illetve a két intézmény közti fúzióról is beszéltünk, de megvitattuk az új oktatási törvény anyagát is, melyben egyebek között arról is szó van, hogyan lehet fejlődni, illetve hogy gátolja-e a gyerek fejlődését a nyolcéves gimnáziumrendszer. Manapság egyre többször találkozom azzal a problémával, hogy a szülő számára nem a magyar vagy a szlovák iskola, hanem a jobb iskola kiválasztása a lényeg” – magyarázta Strédl. A találkozóra Királyhelmecről, Bodrogszerdahelyről, Tornáról, Szepsiből, Kassáról és Buzitáról érkeztek tanárok. Hanesz Angelika szerint a pedagógusok és az iskolák legégetőbb problémái a beiratkozás körül merültek fel. „Bodrogszerdahelyen egyre népszerűbb a szlovák alapiskola, a magyarba pedig egyre kevesebb gyereket íratnak be. Királyhelmecen a felső tagozat oszlik meg a nyolcosztályos gimnázium miatt. Az iskolák különféle módszerekkel, programokkal próbálják megtartani a létszámot, viszont az iskolákban elég az elsős, a tervezett osztályokat valószínűleg mindenhol meg tudják nyitni” – zárta Hanesz Angelika.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?