Nyitra megye képviselő-testülete jóváhagyta a kiválasztó bizottság döntését. Paterka Pál régész 2024. március 1-től öt évig vezetheti a Duna Menti Múzeumot (DMM).
Paterka Pál régész lesz a Duna Menti Múzeum igazgatója
A megyei testület idei utolsó, sorrendben 8. ülésén Becse Norbert (Magyar Szövetség), a kiválasztó bizottság vezetőjének javaslatára bekerült a napirendi pontok közé a DMM igazgatói posztjáról szóló anyag is. Peter Privalinec, a megyei hivatal igazgatója röviden összegezte, hogy három jelölt pályázta meg a pozíciót, közülük pedig ketten feleltek meg a kritériumoknak. Végül Paterka Pál régész mellett döntött a bizottság, aki 2024. március 1-étől összesen öt évig vezetheti a patinás komáromi intézményt.
A DMM igazgatói posztja idén június óta volt függőben. Ekkor derült ki, hogy az intézményt évtizedekig vezető Csütörtöky József nyugdíjazását kérte, szeptember végével pedig ténylegesen nyugállományba vonult. Időközben, a nyár folyamán lezajlott egy kiválasztási folyamat, ám a jelentkezők közül senkit sem tartott az első körben megfelelőnek a kiválasztó bizottság. A jelöltek közül végül Sipos Anna etnográfust, a DMM munkatársát bízták meg az intézmény ideiglenes vezetésével. Az újabb, második pályázati kör már sikeresnek bizonyult, miután a bizottság december elején bizalmat szavazott Paterka Pálnak.
FRISSÍTÉS (2023.12.12. - 14:10)
A megbízást elnyert Paterka megjelent azon a sajtótájékoztatón is, amelyet a Magyar Szövetség megyei képviselői tartottak Komáromban, de nem szólalt fel. Becse Norbert mindössze nagyvonalakban ismertette az elmúlt fél év pályázati folyamatát. Másnap Orosz Örs, a párt megyei képviselője egy másik sajtótájékoztatón méltatta Paterka Pált, aki jelenleg még a Műemlékvédelmi Hivatal komáromi kirendeltségének munkatársa. Úgy jellemezte, mint az értékmentés területén régóta aktív személyt. Az Orosz által vezetett társulás, a Sine Metu hét régészeti projektjének ásatásait is Paterka felügyelte, akivel mindig konstruktív viszonyt ápoltak. A képviselő dicsérte a megbízott igazgató, Sipos Anna eddigi munkáját is. Hozzáfűzte, a Kultúrpalota nagyszabású felújításával új koncepciókat és kiállításokat alakíthatnak ki, amelyek megtervezése azonban több 100 ezer euróba fog kerülni. Frakciójuk feladata, hogy ezeket a forrásokat előteremtsék, s egyúttal reméli, Jókai Mór születésének 200. évfordulójára, vagyis 2025-re megnyílhatnak a múzeum új állandó tárlatai.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.