Parkosítás és vízelvezetés Nagyfödémesen

Nagyfödémes
Nagyfödémes |

Műtavat, parkot és workout pályát létesítenek a község központjában. A beruházás arra is megoldást nyújt, hogy elvezessék az esővizet, amely miatt az év nagy részében a fák gyökerei és szárai is vízben állnak.

A Galántai járásban található nagyközségben hosszú ideje akár évente 10 hónapon keresztül is nagy terület áll víz alatt a falu központjában. 

Sikeresen pályáztak

„A szóban forgó terület az orvosi rendelőtől a Jednota üzletig terjed, vagyis a kultúrház és a községi hivatal mögötti részről van szó, amely lényegében egy vízgyűjtő terület, a közeli utcából ide folyik az esővíz. A rendelő környékén már ültettünk néhány fát, a következő időszakban az egész központi részt szeretnénk szebbé tenni. A környezetvédelmi minisztérium pályázatán sikerült parkosításra és több mint 100 fa kiültetésre közel 16 ezer eurót elnyerni, illetve 45 ezer eurós támogatást kaptunk kültéri workout pálya létesítésére. Ezzel együtt egy tavat fogunk kialakítani az érintett területen, hogy elvezessük az esővizet. A tó köré padokat, filagóriákat helyezünk ki, vagyis egy közösségi teret szeretnénk kialakítani” – mondta el lapunknak Farkas Zsolt, a községi hivatal környezetvédelmi osztályának vezetője. 

Stop a járvány miatt

Elkezdtük a terület megtisztítását, az elöregedett fák és gyökerek eltávolítását. Ezek nagyon öreg fák voltak, sok közülük beteg, korhadt volt, a környezetre veszélyesek. A járvánnyal kapcsolatban elrendelt karantén miatt azonban ez a projekt is leállt. „Most igyekszünk nedvesen tartani a talajt azon a részen, ahol majd füvesíteni szeretnénk. Ha a körülmények megengedik, következik a tereprendezés, a tó kialakítása, majd a parkosítás, a workout elemek és a padok, filagóriák elhelyezése.” Az osztályvezető hozzátette, minden munkát igyekszenek önerőből megoldani. A tó kialakítására is benyújtottak egy pályázatot, ám az nem lett sikeres, ennek ellenére a község saját költségvetéséből megvalósítja a tervet, a képviselők már jóváhagyták rá a szükséges pénzösszeget. Most azonban meg kell gondolni, hogy mire költik a pénzt, fontossági sorrendet kell felállítani, így kérdéses, mikor fogják tudni folytatni a munkát. Az eredeti terv az volt, hogy őszre elkészülnek, pontos határidőt Farkas Zsolt nem tudott mondani. Hozzátette, az időjárás is közbeszólhat, illetve nagyban megnehezíti a dolgukat, hogy a közműhálózat miatt nagyon meg kell gondolni, hová ültessenek fát, illetve engedély kell hozzá, akár abban az esetben is, ha a régi fák helyébe szeretnének újakat telepíteni. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?