Parkolási káosz és vandalizmus

Kassa |

<p>Egy hete annak, hogy a parkolást kezelő EEI vállalat kiterjesztette a fizetős rendszert, de a kedélyek nem csillapodnak.</p>

Naponta összetörik valahol a vállalat parkolóautomatáit, az emberek nem hajlandók fizetni a parkolásért, tüntetéseket szerveznek, és az is előfordult, hogy megfenyegették a cég munkásait. Az EEI tanácstalan, a köztársasági elnökhöz fordult segítségért. Július elsejétől a városközpont tíz új pontjára terjesztették ki a fizetős parkolást, a kassaiak nagy része azonban nem hajlandó beletörődni a döntésbe. A parkolást kezelő vállalathoz naponta érkeznek panaszlevelek, munkásaik állandó zaklatásnak és fenyegetésnek vannak kitéve. „Andrej Kiska államfőhöz és a demokratikus politikai pártokhoz fordultunk segítségérte létrehoztunk egy olyan csoportot is, mely azokat a kassai lakosokat próbálja megszólítani, akik úgy gondolják, nem a vandalizmus, a fenyegetés, illetve a vállalat ócsárlása a megoldás” – mondta Karol Wolf, az EEI munkatársa. A lakosok egy csoportja eddig 17 parkolóautomatát, valamint számos jelzőtáblát tört össze, ezzel közel 40 ezer eurós kárt okoztak a cégnek. A vállalat vezetősége számtalan feljelentést tett a rendőrségen, és beperelnék annak a karikatúrának az alkotóját is, aki fasiszta szlogenekkel és jelképekkel ábrázolta a közösségi portálokon Ján Tomanovičot, az EEI vezérigazgatóját. „Nem vagyunk hajlandók továbbra is elviselni az inzultusokat és a rágalmazásokat” – jelentette ki Wolf. A lakosok azon háborodtak fel, hogy az új rendszer miatt csak azok parkolhatnak a kijelölt parkolókban, akiknek állandó lakcímük az adott helyen van, és kiváltották a rezidenskártyát, illetve azok, akik hajlandók kifizetni a megszabott parkolási díjat. A rezidenskártyákat az EEI állítja ki, 1 kártya egy gépjárműre érvényes egy éven át, és 35 euróba kerül.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?