Parkolási gondok Somorján

Somorja |

<p><span style="font-size: 12px;">Egy hete fizetni kell a parkolásért a városközpontban. A fizetős rendszer bevezetése miatt kiszélesítették a Gazdasoron levő utakat és új parkolóhelyeket festettek fel &ndash; részben a járdákra.&nbsp;</span></p>

A Gazdasoron megszüntették a korábbi szűk parkolóhelyeket és új, hosszanti parkolókat festettek fel – olvasható a város honlapján. Az új hosszanti parkolók részben elfoglalják a járdát. Tóth László, a város közlekedési szakelőadója ezt azzal indokolta, hogy a törvényi előírások betartása miatt kellett szűkíteni a járdákat. 

„A hosszanti parkolókat csak akkor lehetett volna felfesteni az út túlsó felére, ha az utat további 40 centiméterrel szélesítettük volna, erre azonban az út menti fák miatt nem volt lehetőség. A hosszanti parkolókat az érvényes törvényes előírások értelmében csak akkor festhetik fel, ha marad mellettük egy 3 m széles sáv a közlekedő autóknak. Ezért az út melletti fasort végig ki kellett volna vágni” – mondta Tóth László.  A dunaszerdahelyi közlekedésrendészet csak ebben a formában engedélyezte a parkolók kialakítását, mert így a sofőr nem az úttestre lép ki az autóból. A járda szélessége továbbra is megfelel a közlekedési előírásoknak. A változtatásnak köszönhetően a gyalogosok is nagyobb biztonságban vannak. (béva)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?