Parkolási gondok a rendkívüli helyzetben

Vágsellye
Vágsellye |

Várólistára kerülnek azok a személygépkocsi-tulajdonosok, akiknek nem jut fizetős parkolóhely. Vágsellyén a Vágvecse városrészben jelenleg nem jelölnek ki újabb fizetős parkolóhelyeket, ennek egyik oka a koronavírus miatt kialakult válsághelyzet.

Vágsellyén több mint háromezer parkolóhelyet tartanak nyilván, ebből csaknem ötszázat bérelnek a lakosok. Március 31-én lejárt a korábbi éves bérleti szerződés, és április 5-ig kellett eltávolítaniuk az autótulajdonosoknak azokat a táblákat, melyeken a gépkocsi rendszámát tüntették fel. A városi rendőrség dolgozói a napokban ellenőrizték, hogy mindenki eltávolította-e a táblákat. Azok, akik ezt nem tették meg és ismételten bérelnének fizetős parkolóhelyet a várostól, a várólista végére kerülnek. 

Új rendszer lesz
Új parkolási koncepciót dolgoz ki Vágsellye önkormányzata, és a közúti közlekedési törvényben foglalt előírásoknak megfelelően jelölik ki a vízszintes és a függőleges állóhelyeket. „A Covid-19 vírusos fertőzés, illetve a rendkívüli helyzet miatt, amely a városunkat és az egész országot érinti, egyelőre nem tudni, mikor lesznek kiosztva az új fizetős parkolóhelyek. Bízunk benne, hogy a helyzet hamarosan javulni fog, és folytathatjuk a város lakosainak érdekében végzett aktivitásainkat” – olvasható a város hivatalos önkormányzati honlapján lévő közleményben. 

Nem lehet adóssága
„Figyelmeztetjük a lakosokat, hogy nem minden bérelhető parkolóhely iránt érdeklődő kérésének tudunk eleget tenni. Azok, akik nem jutnak parkolóhoz, felkerülnek a várólistára. Fizetős parkolóhelyet azok kérelmezhetnek, akiknek állandó lakhelyük van a városban azon a területen, ahol a parkolóhely kijelölését kérvényezik. Csak olyan személygépkocsi tulajdonosa kérhet bérleti lehetőséget, akinek nincs tartozása a várossal szemben. Egy család csak egy parkolóhelyet bérelhet a várostól” – olvasható Vágsellye önkormányzatának közleményében. 
Vágvecse városrészben sokan kénytelenek a főút mellett parkolni, és a jelenlegi helyzetben több olyan család van, amelyiknek a magántulajdonban levő személygépkocsija mellett ott parkol a szolgálati autója.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?