Párkányban is lopják az autókból a katalizátorokat

parkany k
Párkány |

A Duna-parti városban idén a Jesenský és a Rákóczi utcában történt ilyen eset, de a Nyitrai Kerületi Rendőr-főkapitányság szerint a megye több településén is gyakori a katalizátorok lopása.

Az utóbbi időben a városba is begyűrűzött a „platinázás“, azaz a katalizátorok lopása – hangzott el a képviselő-testület február eleji rendkívüli ülésén. Idén a Rákóczi és a Jesenský utcában történt ilyen eset, ám helyi rendőrségi forrásaink szerint ez sajnos nem újdonság – három - négy évvel ezelőtt kezdődtek az efféle stiklik, mostanában pedig egyre gyakrabban lopják el az utcán parkoló kocsikból a katalizátorokat. Ám az autósoknak nemcsak Párkányban van mitől tartaniuk. A Nyitrai Kerületi Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a megyeszékhelyen, továbbá Érsekújvárott és más településeken, így Aranyosmaróton is gyakran lopják a katalizátorokat. Érsekújvárban tavaly 7 ilyen esetet regisztráltak, idén ugyanott négy ilyen lopás volt már, Udvardon pedig egy autóból vágták ki és lopták el az alkatrészt – tudatta lapunkkal Viktória Borloková, kerületi rendőrségi szóvivő. Borloková szerint többek közt Škoda, BMW és Volkswagen kocsikból loptak katalizátorokat – az általuk regisztrált esetekben. A felsorolt ügyekben a kerületi rendőrkapitányság kihágás címén indított eljárást, de a tetteseket eddig nem sikerült elfogni.

Nemesfémre utaznak

A tolvajok rendszerint éjjel portyáznak, kitippelve az autót és a típust, majd a kedvező pillanatban a jármű alá csúszva, egy speciális láncos - húros szerszámmal kivágják a kocsi katatalizátorát és távoznak. Főképp a magasabb aljzatú kocsik és terepjárók lehetnek célpontok, ezek alá könnyebb beférkőzni – mondták el forrásaink. A rendőrségnek nehéz tettenérni a tolvajokat, még akkor is, ha gyakrabban járőröznek. Egyrészt, mert a sötétben nehezebb észrevenni a kocsi alatt lapuló tolvajt, másrészt, térfigyelő kamerákkal felszerelt parkolókban van igazán esély arra, hogy fülön csípjék az elkövetőt. A tettesek az autósoknak okoznak igazi kárt, mert efféle lopás után sokszor az egész kipufogót cserélni kell, az pedig drága mulatság. A tolvajok a katalizátorokban található nemesfémekre utaznak. Több autós szakportál és magazin szerint a ródium-, a palládium- és a platinatartalom az, ami a katalizátortolvajoknak kincset ér, még ha csak pár grammról is van szó. Egy párkányi autószerelő cég tulajdonosa viszont az Új Szónak úgy nyilatkozott, a vashulladékot gyűjtők is gyakran érdeklődtek nála, még Magyarországról is, hogy van-e kidobott, elhasznált katalizátora, mert azt szívesen elvinnék. Tehát nem csak a tolvajokat érdekli a katalizátor, hanem a fémhulladékot gyűjtőket is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?