Párkányban csődöt mond a hőszigetelési program?

Párkány |

<p>Februárban készült el 64 párkányi panellakás hőszigetelésének tervdokumentációja.</p>

„Mivel az Állami Lakásfejlesztési Alap idei költségvetése egy centet sem különített el a lakóházak hőszigetelésének állami támogatására, csak banki hitel felvételével oldható meg a Szent István utcai lakótömb szigetelése” – nyilatkozott lapunknak Folk Róbert, a lakásfenntartó Enerbyt vállalat igazgatója.

„A nyílászárók cseréjét, a falak és a tető hőszigetelését tartalmazó tervdokumentáció kidolgoztatása közel 3 ezer euróba került. Több bankkal felvettük a kapcsolatot, keressük az optimális megoldást. Nehéz helyzetben vagyunk, a lakóknak ugyanis csak elenyésző százaléka jön el azokra a gyűlésekre, ahol tájékoztatást kaphatnának a dolgok alakulásáról” – mondta Folk. Tavaly júliustól a lakásfejlesztési alaphoz 505 kérvény érkezett. 20 580 lakás hőszigetelésére 97,9 millió euró támogatást igényeltek. 347 kérvény hagytak jóvá, a fennmaradó 158 folyamodvány közül 58 nem felelt meg a formai követelményeknek, 100 kérvényt a pénzhiányra hivatkozva utasítottak el. Az Állami Lakásfejlesztési Alap idei költségvetése nem számolt az állami hőszigetelési programmal. „A 15 éves futamidejű kamatmentes kölcsönt családi és panelházak szigetelésére lehetett kérni. Az állami támogatásra a Szent István utca 53-59-es lakótömbje nyújtotta volna be igénylését. A kidolgozott tervdokumentáció a falak és tető hőszigetelése mellett tartalmazta a közös nyílászárók cseréje mellett a lakások ablakának cseréjét is. Az előzetes becslések szerint így 410 ezer euróba került volna a felújítás. Mivel az állami támogatástól elestünk, nem kell teljesíteni a központilag megszabott szigorú feltételeket. Ha a lakóközösség úgy dönt, hogy a lakásablakok cseréjére nem vesz fel közös hitelt, a hőszigetelés megközelítőleg 290 ezer euróból is megoldható. A válság miatt olcsóbban lehet építési anyaghoz jutni, olcsóbb a munkaerő és a hitelfeltételek is kedvezőbbek lehetnek” – mondta Folk. A lakáskezelő vállalat igazgatója szerint nem elhanyagolható szempont, hogy a hőszigetelés után a lakók komoly összeget takarítanának meg a fűtésszámlán.

Jelentős változás az elmúlt évekhez képest, hogy egy április 1-jén hatályba lépő országos törvényrendelet szerint a lakók írásban is szavazhatnak az ilyen kérdésekben. Korábban csak személyesen lehetett szavazni a lakóközösséget érintő ügyekről. Ritkán fordult elő, hogy egy-egy ilyen gyűlésen jelen volt a határozathozatalhoz szükséges kétharmados többség. „Áprilistól ilyen esetekben a lakóbizalmi két megbízott személlyel végigjárja az összes lakást, és a lakók a szavazócédula kitöltésével dönthetnek az őket érintő kérdésekben” – nyilatkozott Folk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?