Párbeszéd a dél-szlovákiai romák helyzetéről

Bátorkeszi |

<p>Pénteken Bátorkeszin járt Peter Pollák romaügyi kormánybiztos, ahol a régió polgármestereivel, roma szervezeteinek képviselőivel, szociális munkásaival és roma gyerekekkel foglalkozó pedagógusokkal találkozott.</p>

Peter Pollákot Labancz Roland, Bátorkeszi polgármestere és Kardos Attila, a bátorkeszi roma szervezet elnöke és a romaügyek kerületi képviselője köszöntötte. Kardos Attila, miután beszámolt a bátorkeszi helyzetről, röviden vázolta a kerületet érintő problémákat is. „Bátorkeszin a romák és nem romák együttélése csaknem zavartalan. Szervezetünk 1995-től működik. Nagyon jó az együttműködés a falu vezetőségével. A polgármester és az önkormányzat segítsége és támogatása nélkül nem tudnánk megrendezni hagyományos akcióinkat sem, amelyek közül a roma szavalóversenyt emelném ki” – fogalmazott Kardos.

Miután Peter Pollák ismertette azokat a pályázati és egyéb lehetőségeket, amelyek a roma közösség boldogulását és a romák illetve nem romák együttélésének megkönnyítését célozzák meg, a jelenlevők közvetlen kérdéseket tehettek fel a kormánybiztosnak. A polgármesterek és szakemberek vázolták azokat a gyakorlati problémákat is, amelyekkel nap mint nap szembesülnek. Naszvad polgármestere elmondta, hogy a településen egyre nagyobb gondot jelentenek azok a roma családok, ahol egy-egy udvarban akár ötvenen is élnek, ami konfliktusokhoz vezet, és negatívan befolyásolja a romák és nem romák együttélését. Hasonló problémáról beszélt Ógyalla polgármestere is. Az oktatási szakemberek szerint a roma gyerekek iskolalátogatása is gondot jelent. A szülők sok esetben nem támogatják gyerekük továbbtanulását, ami a kiutat jelenthetné a munkanélküliségből, amely a régióban a romákat és nem romákat is sújtja. Szóba került az egészségügy is. A pedagógusok és a polgármesterek szerint az orvosok gyakran indokolatlanul igazolják a gyerekek többhetes iskolai távolmaradását, és ezzel akaratlanul is hozzájárulnak ahhoz, hogy lemaradnak a tanulásban.

Peter Pollák meghallgatta a panaszokat és próbált gyakorlati tanácsokat adni a problémák enyhítésére és kezelésére. „Az országot járva a keleti és a nyugati régiókat összehasonlítva azt tapasztalom, hogy a nyugati országrészben a településvezetőknek kevesebb információjuk van a pályázati lehetőségekről és az Európai Unió által támogatott programokról. A közeljövőben ezen változtatni szeretnék, jó lenne többször ellátogatni a nyugati régiókba is. Ha meghívnak valahová, szívesen megyek” – nyilatkozta lapunknak a romaügyi kormánybiztos.

Peter Pollák a romák és nem romák együttélésének javítása és a közbiztonság fokozása céljából roma polgárőrség létrehozását javasolta. Úgy fogalmazott, hogy prioritásának tekinti a roma gyerekek iskoláztatását is, ezért egyebek mellett kötelezővé tenné számukra az óvodalátogatást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?