Pankrátorként dolgozik az agresszív rendőr

Pozsony |

<p>Nyilvánosságra hozták annak a rendőrnek a személyazonosságát, aki a héten a fővárosban agresszívan letartóztatott egy fiatal nőt, amiért autójáról hiányzott a műszaki vizsgát igazoló matrica.&nbsp;</p>

Mint kiderült, a múltban Ľuboš Tiefenbach ellen már több fegyelmi eljárást is indítottak, agresszív magatartására lapértesülések szerint több tucat ember panaszkodott.

„Nem nyilatkozhatok az esetről. Ez az egész butaság” – mondta Tiefenbach – aki szabadidejében pankrátor – a Nový čas bulvárlapnak. Rendőrségi források igazolták, hogy pszichológiai kivizsgálásra küldik, olyanra, amilyet agresszív magatartása miatt már többször abszolvált. Azt a rendőrség nem árulta el, hogy miért dolgozhat még mindig a rendőrségnél, ha gondok voltak a magatartásával.

A Facebook közösségi portálon sorra jelennek meg bejegyzések olyan állampolgároktól, akik már megtapasztalták Tiefenbach agresszivitását. „Még taxisofőrként dolgoztam, s egyszer szintén autóm motorházán végeztem bilincsekkel a kezemen, mert nem voltam hajlandó kifizetni a bírságot, amit azért akart adni, mert szerinte túl alacsony profilmélységű gumiabroncsok voltak az autómon. Pedig nem is volt igaza, az abroncsokat három hónappal az ellenőrzés előtt vettem” – írta egy nő.

Milan Žitný biztonsági elemző botrányosnak nevezte a héten nyilvánosságra hozott videofelvételt, amelyen Tiefenbach agresszívan ordibál egy vékony nővel majd úgy bilincseli meg a kezét, hogy egy másik rendőrrel jóformán a hátára ül autója csomagtartójában. „Magatartásuk elfogadhatatlan. Egyértelmű, hogy visszaéltek hatáskörükkel, evidens, hogy nem volt okuk ilyen agresszivitásra, hisz nem támadták meg őket. Undorító, amikor két megtermett férfi állítja, hogy egy nő támadta meg őket. A rendőrség kötelékébe szélhámosokat vesznek fel. Nem védelmeznek, inkább zaklatnak” – állítja Žitný.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?