Padánynak sikerült megtartania pedagógusait

Padány. Szeptembertől a községháza épületébe költözik a helyi kisiskola és óvoda, már elkezdték az előkészületi munkálatokat.
Mint ismeretes, tanintézmények összevonására több kisközség kényszerült az oktatásügy elégtelen finanszírozása következtében.

Padány. Szeptembertől a községháza épületébe költözik a helyi kisiskola és óvoda, már elkezdték az előkészületi munkálatokat.

Mint ismeretes, tanintézmények összevonására több kisközség kényszerült az oktatásügy elégtelen finanszírozása következtében. A félmillió koronás hiányt a faluban található intézmények összevonásával oldották meg, csoportösszevonásokra vagy tanítók elbocsátására nem volt szükség Padányban.

A polgármesteri hivatal irodáit átcsoportosították, a fennmaradó épületrész földszintjén kétcsoportos óvodát, az emeleten kétosztályos iskolai tantermeket alakítottak ki – a szükséges szociális helyiségekkel és kiegészítő termekkel együtt.

„Egyfelől visszalépésnek tűnhet az átszervezés, azonban sok előnye is van – mondta Lázok Attila polgármester. – ĺgy most már működik egy közös konyha, a kultúrház termét tormateremnek is használhatják, közvetlenül az épület mögött pedig egy sportpálya és egy játszótér található.” Az átalakítási munkálatok félmillió koronát tesznek ki, amit a gázvezetékekre költött pénz állami visszatérítéséből finanszíroznak, akárcsak a falu új buszmegállóit és kultúrházának felújítását.

„Szerencsére tanárokat és óvónőket nem kellett elbocsátanunk, azonban a kialakult helyzet miatt szűkítenünk kellett a segédmunkaerő számát. Mondhatni, az állam a polgámesterekre, önkormányzatokra bízta a piszkos munkát” – hangoztatja a polgármester.

Véleménye szerint keményebben és eredményesebben léphetnének fel helyzetük javítása érdekében, ha több település mikrorégiót alkotva, egységesen, összehangolt tervek és elképzelések alapján működne. Kezdeményezések az együttműködésre voltak, amikor Alistál, Padány és Bögellő képviselői közösen üléseztek. Az oktatásüggyel, az egészségügyi ellátással, a vízgazdálkodással és a csatornahálózattal kapcsolatos problémákat vitatták meg, melyeket együttműködve talán sikeresebben megoldhatnának.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?