Oxigénterápia minisztériumi utasításra

Nagy riadalmat keltett az Általános Egészségbiztosító pár héttel ezelőtt kézbesített levele, amelyben a súlyos tüdőbetegségben szenvedőkkel tudatják, ha nem használják rendeltetésszerűen az oxigénkészüléket, számoljanak bevonásával. Ugyanis az egészségügyi minisztérium szakértője szerint a házi oxigénkezelés akkor lehet eredményes, ha a beteg naponta 16-18 órán át inhalál.

A műszer Géza bácsinak az életet jelentiSomogyi Tibor felvételeA galántai körzetben a figyelmeztetés nyolc tüdőbeteget érint, s bár csak egyikükkel, Koday Gézával beszélgetünk, helyzete általánosítható.

Valamikor 1964-ben állapították meg, hogy tüdőbajos vagyok. Tíz hónapig nyomtam a kórházi ágyat, s úgy tűnt, hatott a kezelés, hiszen visszatértem eredeti beosztásomba. Voltak ugyan légzési gondjaim, de azt az asztmának tulajdonítottam. Nyolcvannégyben viszont kiújult a tüdőbetegségem, s azóta minden évben több hónapot, kettőt-hármat, de többnyire nyolcat-tízet kórházban töltöttem. Nemcsak a betegség viselt meg, hanem a családtól való elszakadás is. Hiába látogattak minden vasárnap, hiányoztak. És én is nekik. 1996-ban a kezelőorvosnőm ajánlására kérvényeztük a házi oxigénkezeléshez szükséges műszert. A feleségem addig kilincselt, míg megszerezte. Azt nem állíthatom, hogy az alapbetegségemből meggyógyultam volna, mert az oxigenátor csodákra nem képes, de az eltelt évek alatt csupán egyszer szorultam kórházi kezelésre. És csak két hónapra fektettek be, nem úgy, mint azelőtt, nyolcra! - magyarázza a műszer előnyeit Koday Géza, de rámutat a dolog sötétebb oldalára is.

A készülék villanyáramra működik, üzemeltetése drága. Az oxigénkezelésre szorulók pedig vagy rokkant-, vagy öregségi nyugdíjból élnek. A Koday házaspár is: a férfi 72 esztendős felesége pedig 65. Géza bácsi járadéka - a 300 koronás tehetetlenségi pótlékkal együtt - 5932 korona. A gázért havi 1530 korona előleget fizetnek, a villanyáramért 1710 koronát. Ez is előleg, félévenként az elszámolás újabb kiadás.

- Most 3662 koronát fizettünk rá - teszi elénk a számlát Gizi néni. - Januárban, miután kifizettem a víz-, a villany- és a gázszámlát, valamint a biztosítási díjat, összesen 4880 koronát, a párom nyugdíjából nem egészen 1100 korona maradt. Ha leszámítom a gyógyszerköltségeket, mi jut élelemre? A hörgők tágulására naponta négyszer használja a sprayt, de van olyan 314 koronás orvossága, amelyből nem elég havonta egy adag. A tüdőkárosodás szövődménye a szívgyengeség, az emésztési zavar. Alig van gyógyszer, amelyet ingyen kapna az ember. Nem panaszkodnánk, ha nem kaptuk volna a figyelmeztetést: elvehetik a műszert, ha 16-18 óránál kevesebbet üzemeltetjük.

Géza bácsi a felindultságtól kissé fuldokolva közli, van úgy, hogy napokig csak egy-két órára kapcsolja ki az oxigenátort, azt is csak azért, hogy a motorja hűljön egy kicsit. Ha valamivel jobban érzi magát, és Felsőszeliben kedvező a széljárás, jobbak a légköri viszonyok, megpróbál elegendő levegőhöz jutni a gép segítsége nélkül.

Nem tudom szigorúan betartani az előírásokat, mindig az egészségi állapotom a mérvadó. Van, hogy reggel úgy érzem, több levegő jut a tüdőmbe, de amint kimegyek megetetni a baromfit, a légszomj, a fuldoklási roham visszaparancsol a műszerhez. Olykor a magas villanyszámla is takarékosságra késztet. Pedig kérvényeztem az olcsóbb áramszolgáltatást, ám a villamos művek nem ad kedvezményt. Azt ajánlották, kérjek segítséget a községi hivataltól vagy a járási hivatal szociális osztályától. Hogyan, amikor még személyautóba sem ülhetek? Orvosi ellenőrzésre is csak oxigénpalackkal felszerelt mentővel szállíthatnak. Bár a mentő kiutalása sem megy simán. Azt végképp nem értem, miért kell egy kilowatt áramért 3,15 koronát fizetnem, amikor vannak háztartások, ahol olcsóbban kapják. A műszer üzemeltetése havi ezerkoronás többletköltséget jelent. Ez nekünk sok. Tizennégy éves korom óta dolgoztam, gyerekfejjel a nyári szünidőben a kendergyárban robotoltam, 1945 óta, tehát 42 éven át fizettem a betegsegélyzőt, és bár a házi oxigénkezelés olcsóbb, mint a kórházi ellátás, el akarják venni a műszert. Az egyik betegtől hallottam, hogy a kórházi kezelés a biztosítónak havi 26-27 ezer koronába kerül. Nyolc betegnél ez már szép summa! - mondja Géza bácsi. Nehezére esik a beszéd, az orrszonda segítségével próbál levegőhöz jutni. Amikor kissé megnyugszik, elmondja, nem szabad idegeskednie, mert akkor fuldokolni kezd.

– A kisemberrel, ha beteg, mindent megtehetnek, vagy azért hal meg, mert a nyugdíjából nem telik rendes kosztra, vagy azért, mert nem tudja megfizetni a gyógyszerek, a kezelés árát - mondja keserűen.

- Ne félj, amíg engem látsz! – nyugtatja párját Gizi néni. - Gyakran a saját nyomorúságunkon nevetünk. Előfordul, hogy én kérem a férjemet, kapcsolja ki a gépet, mert a zúgásától nem lehet nyugodtan pihenni. Amióta megműtötték a forgómat, azt tapasztalom, hogy a műszer sugárzása kihat a csontjaimat összetartó fémcsavarokra. Arra ébredek, hogy a lábam önkéntelenül meg-megrándul. Az oxigénkészüléket, noha csak kölcsön kaptuk a biztosítótól, senkinek sem adjuk oda. Jöhetnek érte karhatalommal is, míg a férjem él, neki van rá szüksége. Hiába szabják meg Pozsonyban, hány órán át kell üzemeltetni, a párom ezentúl is csak akkor kapcsolja be, amikor szükségét érzi. És ez sajnos gyakran van - hangsúlyozza Gizi néni.

Az Általános Egészségbiztosító galántai kirendeltségén dr. Eva Kružlíková elmondta, a betegeknek nincs okuk az idegeskedésre. - A járásban nyolcan veszik igénybe a házi oxigénterápiát, valamennyien súlyos tüdőbetegségben szenvednek. Kötelességünk a műszer számlálóján havonta ellenőrizni az oxigénhasználatot, valamint továbbítani az adatokat a központba. Ismerjük a kezelteket, sajnos a betegségük egy életre szól. Tudjuk, azért nem használják a gépet 16-18 órán keresztül, mert nem bírják állni a költségeket. Előfordul az is, hogy azért nem érik el az átlagot, mert orvosnál voltak. A szakorvosok általában Galántán rendelnek, a beteg szállítása időigényes. Többnyire mentővel közlekedhetnek, a műszert nem hordozhatják magukkal. Állítom, járásunk betegei betartják az orvosi utasításokat, tehát nincs mitől tartaniuk. A figyelmeztetés azoknak szól, akik vétenek, mert hallottunk olyanokról, akik súlyos tüdőkárosodásuk ellenére dohányoznak. Nekik valóban felesleges a műszer, amelyre az országban sokan várnak - mondja az orvosnő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?