Óvintézkedések a Selye János Egyetemen

Komárom
Komárom |

Hamarosan indul az új tanév Komáromban, amelyet a tavaszi időszakhoz hasonlóan most is némileg rendhagyóvá tesz a vírusveszély.

A 2020/2021-es akadémiai év szeptember 18-án tanévnyitóval veszi kezdetét a SJE-n, amely viszont csupán néhány vezető és hallgató részvételével zajlik majd – áll az intézmény részéről lapunknak eljuttatott hivatalos tájékoztató anyagban. A rendezvény online módon is követhető lesz. Az új szemeszter szeptember 21-én kezdődik, amely során az oktatási minisztérium augusztus 26-án véglegesített kézikönyvének előírásaival összhangban szigorú óvintézkedéseket kell betartaniuk az érintetteknek.

Higiénés szabályok

Az egyetem épületeiben a szájmaszk viselete kötelező. A mellékhelyiségekben biztosított a biztonságos kézmosás minden feltétele, a bejáratoknál és a forgalmasabb helyeken pedig kézfertőtlenítőket helyeztek el. A takarítószemélyzet az előírások szerint naponta többször fertőtlenít, szellőztet. Az alkalmazottaknak arcmaszkot, az oktatóknak ezen felül arcvédő pajzsot is biztosítanak. Mindenkit arra biztatnak, hogy az egyetem területén lehetőség szerint kerülje a közvetlen fizikai érintkezést. Az épületekbe kizárólag a felső légutak eltakarásával lehet belépni.

Beiratkozás

Az elsőéves hallgatók beiratkozása az egyes karokon személyesen, előre meghatározott időben, legfeljebb 50 fős hallgatói létszámmal történik, amelyről mindenkit előre értesítenek. A beiratkozás helyszínén ügyelnek a személyes távolság megtartására. A hallgatók felsőbb évfolyamokba való beiratkozása elektronikus formában, személyes jelenlét nélkül történik. Az állandó szlovákiai lakhellyel nem rendelkező egyetemisták a határátlépéssel kapcsolatos korlátozások miatt elektronikus formában iratkozhatnak be.

Kollégium

A Sirály Kollégiumba a szeptember 3-9. közötti napokban kerül sor a beiratkozásra. Ha ennél később akarnak beiratkozni a külföldi hallgatók, úgy a kollégium igazgatója által megadott e-mail címen ([email protected]), vagy telefonon (+421-35-3260-732) egyeztethetik az időpontot. A kollégium épületébe is a felső légutak eltakarását, illetve a testhőmérséklet mérését követően engedélyezett a belépés. A beköltözésnél a feltétlenül szükséges időre legfeljebb egy, a beiratkozást és a személyes tárgyak elhelyezését segítő személy kísérheti a hallgatót, akinek a portán feljegyzik az adatait.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?