Ötvenkét új lakás épült a Losonci, Rimaszombati és Nagyrőcei járásban

Losonc/Rimaszombat/Nagyrőce |

Összesen 52 lakás építését fejezték be 2018 első félévében a Losonci, Rimaszombati és a Nagyrőcei járásban – tájékoztatott Eva Hajová, a besztercebányai statisztikai hivatal informatikai és információs osztályának a munkatársa.

 

A legtöbb lakás – harminchárom – a Losonci járásban épült, ami megegyezik a 2017-ben, ugyanebben az időszakban felépült lakások számával. A szóban forgó időszakban tavaly is és idén is 39 lakást kezdtek el építeni.

A Rimaszombati járásban 2017 első félévéhez képest csökkent az elkezdett és a befejezett lakások száma is. A befejezett lakások száma (15) nyolccal csökkent, ami 34,8 százalékos esés. Az idei első félévben 25 lakást kezdtek el építeni, ami tízzel kevesebb, mint tavaly ugyanebben az időszakban.

A legkevesebb lakás ebben az időszakban – négy – a Nagyrőcei járásban épült fel, de tavalyhoz képest így is eggyel több. Az adott időszakban három lakást kezdtek el építeni, ami hárommal kevesebb, mint tavaly ugyanebben az időszakban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?