Ötven új munkahelyet hoznak létre

Léva |

<p>Újabb munkahelyek jönnek létre a léva-gényei ipari parkban. A termelés bővítésének köszönhetően az elkövetkező hetekben ötven alkalmazottat vesz fel a Leaf Slovakia Kft.</p>

A holland édesipari konszern szlovákiai leányvállalata négy év után indítja be a cég kiépítésének második szakaszát. Martin Danielič igazgató elmondta: egy Dániában leállított üzem feladatait veszi át a lévai cég. Vadonatúj technológiát vezetnek be, a korszerű gépsorokon évi 7500 tonna árut állíthatnak elő. A tervek szerint az új munkahelyeket szeptember közepéig betöltik, ezután következik a betanítás. Operátorokra, technikusokra, mesterekre és karbantartókra lesz szükség. Maga a gyártás november végén, december elején kezdődik meg. A beruházás nagysága eléri a 3 millió eurót (90 millió korona).

A Leaf Slovakia Kft. ma 287 főt foglalkoztat, az alkalmazottak hozzávetőleg hetven százaléka nő. A vállalat évente 7800 tonna édességet állít elő. Minden terméküket külföldön értékesítik, főként a skandináv államokat, a balti országokat, Nagy-Britanniát, Franciaországot, Németországot és természetesen Hollandiát célozzák meg. Mostanáig mintegy 40 millió eurót (1,2 milliárd korona) fektettek bele a szlovákiai leányvállalatba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?