Összevissza hajtott a sávok között – kiderült, hogy kábítószert szállított

drogkereskedelem

Nemcsak a sofőr, hanem az utasa is terítette a drogot.

A verebélyi (Vráble) rendőrök az éjszaka folyamán lettek figyelmesek egy Nissan Primera típusú gépkocsira, melynek sofőrje furcsa manővereket hajtott végre az úttesten, és összevissza közlekedett a sávok között.

Miután megállították a járművet, az ellenőrzés során a 18 éves sofőr és 17 éves utasa idegesen kezdett viselkedni, a járőrök pedig felfedeztek egy marihuána fogyasztására kialakított üveget.

Amikor megkérdezték, hogyan került a tárgy az autóba, azt válaszolták, két héttel ezelőtt szívtak belőle.

A gépkocsi átkutatása alkalmával a rendőrök kilenc műanyag zacskót találtak, amelyek szárított növényi anyagokat tartalmaztak, ezenkívül digitális mérlegre és magokra is rábukkantak.

A talált tárgyakat lefoglalták, a tinédzserekkel szemben pedig eljárást indítottak. Mindkét gyanúsított szabadlábon védekezhet.

(rendőrség)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?