<p>Illésháza. Rovásírásos táblák jelentek meg az elmúlt hetekben több felső-csallóközi településen. A kezdeményező a Csenkey Baranta Csapat.</p>
Ősi írásmód
ÚJ SZÓ-HÍR
A csapat vezetője, Molnár Attila elmondta: a táblákat azért helyezték ki, hogy népszerűsítsék az ősi magyar írást. „Szeretnénk, ha minél többen megismernék kulturális hagyatékunknak ezt a részét, s nemcsak a cserkészek és a barantások használnák, hanem a civilek is” – közölte. Csenke, Vajasvata, Illésháza, Tonkháza, Kismagyar, Bélvata és Rónya lakosai között akadtak, akik nem értettek egyet a kezdeményezéssel; az egyik táblát ismeretlenek kitépték a helyéről, ám a csapat tagjai visszaállították. Az idősebbek közül többen elégedetten nyugtázták, hogy nem merül feledésbe ez az ősi írásmód.
Mivel a táblák elkészítése pénzbe kerül, a barantások a helyi önkormányzatoktól és vállalkozóktól kérnek támogatást. „Ha minden jól megy, a Csallóköz összes településén kihelyezünk rovásírásos táblákat. Novemberben a Bodrogközt célozzuk meg” – mondta Molnár Attila.
Rovásírással már e-mailt is küldhetünk, hamarosan SMS-t is „róhatunk” . (as)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.