Őseink kultúráját, mindennapi életét kutatják

Komárom. A diákok és a pedagógusok által összegyűjtött tárgyakból, szerszámokból, használati eszközökből rendeztek néprajzi kiállítást a Munka Utcai Alapiskolában.

Komárom. A diákok és a pedagógusok által összegyűjtött tárgyakból, szerszámokból, használati eszközökből rendeztek néprajzi kiállítást a Munka Utcai Alapiskolában. A Sipos Anna néprajzkutató segítségével összeállított tárlat őseink mindennapi életébe nyújtott betekintést, mégpedig egy lakószoba, konyha és kamra berendezésén keresztül. A faliújságokon az egyes hónapokra jellemző hagyományok, paraszti munkák, időjóslások, népszokások elevenítődtek fel. Mindenképpen dicséretre méltó ötlet volt az a tárgybemutató, amely során az egyes munkaeszközökkel – például a mángolóval, a mozsárral, a köpülővel vagy éppen egy hagyományos bölcsővel – ismerkedhettek meg közelebbről a diákok. Ezen eszközök neve még fel-feltűnik olvasmányaikban, de elképzelni már nehezen tudják őket.

Fekete Zoltán igazgató a diákokhoz és a szülőkhöz intézett szavaiban a hagyományok ápolásának, identitástudatunk megőrzésének fontossága mellett rámutatott: a mai játékok elsősorban a győzni akarásról szólnak, ám a győztesek mellett mindig ott vannak a legyőzöttek, a vesztesek is. A hagyományos népi játékok ellenben az együttműködésre, egymás segítésére, a közös játék örömére épültek. „Éppen ezért a győztes sikerélménye helyett az együttlét sikerélményét kívánom mindenkinek” – tette hozzá. Kitért az ünnepek szerepére is mindennapjainkban, kiemelve, hogy az ünnep egyik legszebb része maga a készülődés. A tárlatnyitás ünnepét is hosszas készülődés, a tárgyak összegyűjtése, elrendezése, a műsorszámok összeállítása előzte meg; ezeknek köszönhetően a tanulók még közelebbinek érezhetik a kész „terméket”, magát a kiállítást.

A megnyitó a diákok műsorával és vidám táncházzal ért véget.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?