A képzésen alapvető fogásokat és azok elhárítását is demonstrálták az oktatók a résztvevőknek
Önvédelmi képzésekkel előznék meg a konfliktusokat a roma családokban
Önvédelmi képzéseket indított Szlovákiában a kassai székhelyű Kárpátok Alapítvány (Karpatská Nadácia), hogy a roma nők képesek legyenek gondoskodni magukról, fejleszteni közösségüket és jó munkát találni. Az UpreŽeny névre keresztelt projekt elindítását az indiai AZAD Alapítvány nagy sikert befutott Women with Wheels projektje inspirálta. Az első gyakorlati és elméleti képzésen múlt héten csütörtökön és pénteken kerítettek sort Dobsinán, a kétnapos tanfolyamon nagyjából 15 roma nő vett részt.
Ahogy azt az UPre ženy kassai ötletgazdája lapunknak korábban elmondta, az Indiában sikeressé vált projekt mindenekelőtt a nők gondolkodásmódját próbálja megváltoztatni, hogy megtalálják a belső erejüket, hogy megértsék, ők is képesek saját döntéseket hozni, hogy képesek tanulni, dolgozni és változtatni saját maguk és családjuk életén. „Fontos, hogy a nők megértsék, hogy a társadalom által megszabott képzeletbeli határokat meghatározott határokat nem csak hogy képesek átlépni, de át is kell lépni. S mivel az AZAD évek óta tökéletesíti ezt a programot, és az eredmények elképesztőek, úgy gondoltuk, hogy idehaza is sokat használhatunk belőle. A marginalizált roma közösségekből származó nők hasonló kihívásokkal és problémákkal szembesülnek, mint az india nők. Az ő megkülönböztetésük valóban szélsőséges - nők, romák és szegregált közösségekben élnek. Mindez csökkenti az esélyüket a teljes és boldog életre. Több éve dolgozom a Kárpátok Alapítványnál, és a roma közösségfejlesztési program a legfontosabb programunk. Számos tevékenységet végzünk, amelyek a korai gondozásra, a foglalkoztatás támogatására, a lakhatásra figyel, ugyanakkor eddig nem összpontosítottunk közvetlenül a nőkre és a nők szerepvállalásának erősítésére” – közölte lapunkkal Fričová.
Általános tévhitek
„A roma nőkről elfeledkeznek a nemzeti kontextusban, holott a kutatások azt mutatják, hogy a nők azok, akik a legnagyobb hatást gyakorolhatják egész közösségükre és a társadalomra. Különböző tanulmányok, de a munkatapasztalatom alapján is arra a felismerésre jutottunk, hogy a nők képviselik a legerősebb potenciált a közösségekben a változásra. Gyakran halljuk, hogy a roma nők nem gondoskodnak a gyermekeikről, de ez nem igaz. A roma nők mindent megadnak a gyermekeiknek, amit csak tudnak abban a pillanatban és abban a környezetben. Lehet, hogy nekünk néha nem tűnik elégnek, de egy nő annyit adhat, amennyit adni tud. Ezért kell elgondolkodnunk társadalmunkban azon, hogy milyen akadályokat gördítünk eléjük. Az UPre ženy-nél ezért dolgozunk a társadalommal, a családdal és a közösséggel is. Mert kutatásaink azt mutatják, hogy a nők képesek megváltoztatni az életüket és munkát találni, ha családjuk, partnerük és szomszédságuk támogatja őket” – közölte lapunkkal Fričová. Az UPre ženy keretében megvalósult önvédelmi képzések első felvonására tehát a múlt hét folyamán kerítettek sort a Rozsnyóhöz közeli Dobsinában működő közösségi központban.
Globális vs. hazai helyzet
A képzést Michal Horňáček és Gabriela Horková önvédelmi oktatók vezették, a gyakorlati és elméleti órákba két nap leforgása alatt mintegy 15 roma nő kapcsolódott be. „Meglátásom szerint Szlovákiában jóval kisebb arányban szembesülnek a nők fizikai erőszakkal, mint globális szinten. Természetesen ezt nem azt jelenti, hogy idehaza nem bántalmazzák a nőket. Sajnos nálunk is számtalan példa van rá, de a világ különböző részeihez képest Szlovákiában ennek továbbra is jóval kisebb az aránya. A roma nők esetében azt látom a lehető legjobb megoldásnak, hogy az ilyen és ehhez hasonló szituációkat úgynevezett megelőző metódussal, tehát előre begyakorolt önvédelmi módszerekkel lehet elkerülni” –közölte lapunkkal Michal Horňáček. aki a kétnapos kurzus első részét mindig a gyakorlati bemutatóval kezdtük. „Megmutattuk a résztvevőknek az egyes fogásokat és lépéseket, illetve azt, hogy hogyan képesek a lehető legkönnyebben kiszabadítani önmagukat a támadó karjai közül. Valójában az önvédelem alapjaira és azok alkalmazására próbáltuk megtanítani őket. A második részben az úgynevezett pszichológiai önvédelem alapjairól tanultak a résztvevők, melyekre igazából a konkrét fizikai konfliktus beállta előtti pillanatokban van a legnagyobb szükség. Ez az a fázis, amikor az áldozatnak meghatározó döntéseket kell hoznia a gesztikuláció, a kommunikáció és az általános viselkedés terén, melyek segítségével a következő fázist, tehát a fizikai konfliktust is képes elkerülni” – tette hozzá az oktató azzal, hogy míg az ösztönös védekezésnek, önvédelemnek is effektív hatásai lehetnek egy támadóval szemben, a legtöbb esetben az áldozat olyan megfontolatlan mozdulatokat alkalmaz, mellyel csak ront a helyzetén. „Ha viszont képes az általunk bemutatottakat alkalmazni, akkor sokkal nagyobb esélye van a bántalmazás elkerülésére, komolyabb esetekben pedig akár a túlélésre” – zárta Horňáček.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.