Omladozik a Híd Komáromban

Komárom |

<p>A komáromi Híd három tagja jelentette be ma kilépését: &nbsp;Varga Tamás és Ipóth Szilárd városi képviselő, valamint a testületen kívüli Tárnok Magda.&nbsp; &nbsp;</p>

Varga Tamás városi képviselő a honlapján a következőképpen indokolta kilépését: „Érthetetlen és egyben elfogadhatatlan számomra az a tény, hogy a MOST-HÍD polgári párt vezetősége az utóbbi napokban szembefordult saját eszméivel, meghazudtolja saját korábbi  kijelentéseit, a választópolgárainak tett ígéreteit és nem utolsó sorban a tagság egy részének véleményét sem veszi figyelembe. A MOST-HÍD polgári párt a napokban elindult egy úton, amely számomra követhetetlen és erkölcsi szempontból a nevemet nem tudom hozzá adni. Ezért kijelentem, hogy megszüntettem tagságomat a MOST-HÍD polgári pártban és egyben kilépek Komárom város képviselő-testületének MOST-HÍD képviselői klubjából. A továbbiakban csakis Komárom lakosaitól függő képviselőként fogom folytatni képviselői munkámat.” Nem sokkal Tárnok Magda és Varga Tamás után Ipóth Szilárd városi képviselő is bejelentette távozását, hasonló okokra hivatkozva – számolt be róla a sziakomarom.sk portál.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?