Olvasnivaló a jövőből

Tisztelt Polgárok! Nekem, mint az egyik európai uniós tagország aktív politikusának, nagy örömömre szolgál, hogy fáradságos munkával kormánypárti kollégáimmal együtt végre sikerült tető alá hoznunk az új szlovákiai sajtótörvényt, melynek alapján írhatok most már hülyeséget bármennyit, köteles lesz azt lehozni az újság, ha a fene fenét eszik, akkor is! A felelethez való jogomat máris gyakorolni szeretném, mert volna egy-két régebbi, rendezetlen ügyem a firkászokkal. Derüljön ki az igazság, végre! Ha meg nem közli le a címoldalon valamelyik bugris főszerkesztő az írásomat, azt a sajtó- és szólásszabadság nevében úgy elvitetem a fekete Volgával a Gulagba, hogy arról koldul!

Hopp, ezt talán nem kellett volna kifecsegni... Egyelőre ugyanis államtitok, hogy már dolgozunk azon, miképp gyűjthetnénk törvényesen össze egy olyan helyre a rendszer ellenségeit, ahol – nemre, korra, világnézetre és politikai meggyőződésre való tekintet nélkül – egész nap a társadalom számára is hasznos dolgokat csinálhatnának: pl. kőtörés, árokásás, uránkitermelés stb. Persze a napi elfoglaltságot a beutaltak majd szabadon választhatják meg, mert szabad országban élünk, egy csomó uniós alapokmányt is aláírtunk ez ügyben, illetve azokat az előző kormány bérencei írták alá, úgyhogy ránk szerintem amúgy sem vonatkoznak. De az biztos, hogy az elfoglaltságot szabadon választhatják majd meg, mert mi garantáljuk az emberi alapjogokat, mint ahogy Jánošík tette a magántulajdon tisztelete kapcsán egykoron, s ő a mi példaképünk, ha nem tudnák. Hogy pongyola a stílusom? Most mondják meg, milyen legyen? Mi vagyok én, újságíró?! Hát honnan a nyavalyából tudnék én írni, fogalmazni, pláne közérthetően, meg nyelvileg is helyesen? De attól még írhatok! Szabad ország, most szavaztuk meg az erről árulkodó újabb bizonyítékot, az új sajtótörvényt. Főszerkesztő aztán berakhatja az újságba a feleletem, amihez, mint tudjuk, jogom van, olvasó pedig pénzért megveszi a lapot, mert ütök ám, de hirtelen!

Tisztelt Polgárok! Látják, majd elfelejtettem, miért is ragadtam tollat! Először is arra reagálnék, hogy a múltkor megírta az újság, miszerint fölmerült a gyanúja annak, korrupt vagyok. Persze

hogy nem igaz! Elismerem, tényleg volt nemrég egy kedves, pártunkat rendszeresen anyagilag is támogató, becsületes vállalkozó itt nálam a minisztériumban, aki valamilyen állami megrendelést akart. Nincs miért tagadnom, hogy átadott nekem egy néhány milliócskát tartalmazó táskát is. De azt csak azért tette, mert azt akarta, hogy vigyázzak addig a táskájára, míg ő a megrendelésekkel foglalkozik. Ember jót akar, átveszi a táskát, hogy majd becsületesen megőrzi, az egyik lesifotós meg nem épp akkor ugrik elő?! Kész a félreértés. A másik nyamvadt kis riporter meg mit csinált?! Megyek haza az új Ferrarival. (Félreértések elkerülése végett rögtön megjegyezném, hogy az autót az anyós nyugdíjából vettük.) Szóval kocsikázok szabálytisztelő és példamutató állampolgárként hazafelé, amikor is egyszer csak fölmerül bennem a kérdés: Tudok én ezzel a gépjárművel egyáltalán cikcakkban menni? Kipróbálom. Tudok. Hát nem filmre veszik? Az esti hírekben már azzal vádoltak, az is lehet, hogy ittasan vezettem. Állítólag tanú is van, valami szomszéd, aki, miután ráleheltem, meggyulladt. Mert az ilyen még nem hallott öngyulladásról! Hazudnak a szemét újságírók, meghurcolnak, sárba tipornak, hiába is nyilatkoztam még aznap nekik. Tisztán hallható a felvételen, ahogy mondom a kérdésükre a világos választ: Ivott, képviselő úr? Én meg: Uoág! Uoguághök, kisangyalom! Szóval visszautasítom, kikérem magamnak, felháborít ez az egész, meg amúgy is kinyalhatják a seggemet, ha hagyom! Unióban vagyunk, most fűrészeltünk sorompót a határon, kertek alatt az euró, s épp a média fog itt gáncsoskodni? Nekem jogaim vannak! Arról meg nem is beszélve, hogy tavaly november hetedikén este egyetlen francos lampionos felvonulást sem láttam az utcán. Erről persze hallgatnak a firkászok. Meghalt Lenin, oda az igazság! Szegény nagypapi tényleg potyára rohamozta meg a Téli Palotát.