Olvasásra ösztönzik a felsőszeli alapiskola diákjait

Felsőszeli
Felsőszeli |

Új könyvtára van a helyi alapiskolának, ahol jó példával, szeretettel igyekeznek a gyerekeket terelgetni. A koronavírus-járvány miatt más formában, de megtartják az iskola hagyományos rendezvényeit.

A felsőszeli alapiskolában igyekeznek minél több aktivitást, rendezvényt szervezni a tanítás mellett, amelyek mind egymásra épülnek, illetve kiegészítik egymást. Az olvasás szeretetét egyebek mellett mesemondással ösztönzik a gyerekekben, szeptemberben pedig új iskolai könyvtárat nyitottak.

Kétezer új könyv

Európai uniós támogatással egy osztályt rendeztek be a projekt keretében könyvtárnak, ahol szeptember végétől kölcsönözhetőek a könyvek. Nogely Mónika pedagógus lett a könyvtár vezetője. Lapunknak elmondta, kellemesen meglepődött, milyen sok gyerek kezdett el könyvtárba járni. „A hivatalos átadás még előttünk van, amikor elindul a számítógépes, szkennelős kölcsönzési rendszer, de addig is klasszikus, papír alapú rendszerben elindítottuk a kölcsönzést. Az úgynevezett könyvmoly percekben, vagyis hetente két nap, reggel a csengetés előtt és az ebédszünetben lehet a könyvek között válogatni. A harmadik és a negyedik évfolyamosok közül jöttek eddig a legtöbben, ők nagyon aktívak. Sokan keresik a kötelező olvasmányokat, de szerencsére jócskán akadnak olyanok, akik az olvasmányélményért jönnek. Közkedveltek az ifjúsági, főleg a kamaszoknak szóló kötetek, több mint kétezer új könyv várja az érdeklődőket és hangos könyvek is vannak. Az iskolában korábban is működött könyvtár, nemcsak a gyerekek, hanem a pedagógusok is találtak a tanításhoz kiegészítő szakkönyveket, de a könyvállomány kissé elhanyagolt volt. Mivel adódott ez a lehetőség, nagyon örültünk, hogy új könyvtárat nyithatunk” – mondta el Nogely Mónika.

Galéria

Kukurikú mesefesztivál

A koronavírus-járvány miatt tavaly elmaradt a Kukurikú mesefesztivál is, amit idén újra megszerveztek. „Az alsó tagozatos pedagógusok kezdeményezték kilenc évvel ezelőtt annak apropóján, hogy szeptember 30-án van a magyar népmese napja. Ebből az alkalomból elkezdtek mesét olvasni a gyerekeknek a folyosón. Szőnyeget, ülőpárnákat helyeztünk el a földön, minden alsó tagozatos gyerek helyet foglalt, a tanító nénik fél nyolctól a becsöngetésig mesét olvastak fel. Heti rendszerességgel június végéig tartott a meseolvasás. Az osztályok közben kiválasztottak egy mesét, amelyet feldolgoztak, vagyis színpadra állítottak. Minden gyerek részt vett benne valamilyen formában, akár a háttérmunkában, vagy a díszlet elkészítésében, az is, akinek nem a főszerep jutott. Eleinte anyák napja alkalmából mutatták be a gyerekek a kiválasztott mesét, később a tanév végén kijelöltünk egy napot, amikor kézműves vásárt, táncházat, családi napot szerveztünk a bemutató alkalmából. A mesefesztivál célja, hogy minél több mesét ismerjenek és értsenek meg a gyerekek” – fejtette ki László Ildikó, az iskola igazgatója. Tavasszal az online térben folytatták a meseolvasást, de a bemutató elmaradt, idén pedig, ha a körülmények megengedik, az iskolaudvaron vagy az osztályokban szeretnék megszervezni tavasszal a fesztivált. László Ildikó hangsúlyozta, szeretettel kell a gyerekek felé fordulni, hogy kedvet kapjanak a rendezvényekhez.

„Ha nem erőltetjük rá a dolgokat a gyerekekre, akkor egyszercsak megszeretik azt, amit egyébként talán megutálnának. Soha nem tettük kötelezővé a meseolvasást vagy a szereplést, mindig csak bevonni akartuk őket, és nagy örömünkre sikerült elérni, hogy elvétve egy-két kivétellel mindnyájan bekapcsolódtak” – tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?