Ógyallán ukrajnai menekülteket szállásolnának el

Ógyalla
Ógyalla |

Az ógyallai önkormányzat szorosan együttműködik az evangélikus egyházzal, amely 10 ukrajnai menekültnek tudna szállást adni a saját tulajdonban levő ingatlanjaiban.

Ehhez azonban bútorokra van szüksége az egyháznak, mégpedig 10 ágyra és öt ruhásszekrényre. A segíteni szándékozók felajánlásait minden nap várják 8.00 és 15.30 között a 0917-741-512-es telefonszámon vagy a [email protected] címen.

Ógyalla városa ezen felül várja azon polgárok jelentkezését, akik szintén el tudnák szállásolni a menekülteket. Ha eddig még nem jelezték volna a segítségnyújtási szándékukat a belügyminisztérium vagy a karitatív egyesületek oldalán, úgy megtehetik azt az önkormányzatnál is egy online űrlap kitöltésével vagy az előbbi elérhetőségeken való jelentkezéssel. Az érdeklődőknek arról kellene nyilatkozniuk, hogy hány embert és milyen hosszú időszakra tudnának elszállásolni. Emellett a lakhely címéről és jellegéről is meg kell adni néhány adatot. A legnagyobb valószínűséggel hosszabb időre szóló szállásadással kell számolni, amely nemcsak pár napig tartana.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?