A próbafűtés során kiküszöbölték a hibákat
Odafigyeléssel spórolhatunk a fűtésen
Az elmúlt napokban egymás után többször is tizenhárom Celsius-fok alá csökkent a napi átlaghőmérséklet, ezért több kelet-szlovákiai városban, köztük Szepsiben, Kassán és Királyhelmecen is bekapcsolták a távfűtést. A rendszer zökkenőmentes beindítása az együttműködő lakosoknak és a karbantartásnak is köszönhető.
A kassai hőszolgáltató vállalat (TEHO) sajtóreferensének tájékoztatása szerint a radiátorok akkor melegszenek fel, ha a nappali átlaghőmérséklet legalább két egymást követő nap 13 Celsius-fok alá süllyed. Az úgynevezett próbafűtést Kassán már szeptember 20-án beindították, Királyhelmecen valamivel később próbálták ki a rendszert. „Szeptember végén mi is elvégeztük a próbafűtést, aztán leállítottuk a rendszert, de mivel már megérkezett az első lehűlési hullám, be kellett indítani a fűtést. Az előrejelzések szerint a következő egy-két napban még valószínűleg fűteni fogunk, de jövő héttől ismét felmelegedés várható” – tudatta lapunkkal Tóth Dénes, a királyhelmeci távfűtést vezérlő Veolia vállalat igazgatója. Hozzátette, a rendszer sikeres és zökkenőmentes beindításában nagy szerepet játszik az egész éves karbantartás és a fűtési szezon előtti ellenőrzés, de a lakosokkal való kommunikáció is rendkívül fontos.
Alkalmazkodó lakosság
„Mivel a fűtési szezon leállta után több hónapon át használaton kívül vannak a vezetékek és a radiátorok, illetve néhány háztartásban felújítás céljából a fűtőtesteket, vezetékeket is kicserélik, fontos, hogy a távfűtés beindítása előtt mindent leellenőrizzünk. A lakosokkal az évek folyamán sikerült jó kapcsolatot kialakítani, így már a próbafűtés során sikerül kiküszöbölni a gondokat. A lakosok tudják, hogy a csapokat ki kell nyitni, a legfelső emeleteken lakók pedig tisztában vannak az automatikus légtelenítő rendszer fortélyaival, ezért ilyenkor ők is igyekeznek otthon tartózkodni” – tette hozzá az igazgató. A Szepsi városában található tömbházak távfűtését szolgáltató ENGIE vállalat múlt héten indította be a rendszert. „A városi hőszolgálgató vállalat igazgatójának meglátása szerint hasonló fűtési szezonra lehet számítani, mint az előző években, persze az időjárási viszonyokat nehéz előre megjósolni. Nálunk is minden rendben volt a próbafűtés során, a hőszolgáltatást illetően tudomásom szerint egyetlen lakostól sem érkezett panasz vagy egyéb óhaj” – magyarázta Jana Kovácsová, a szepsi városi hivatal kommunikációs munkatársa.
Spórolási praktikák
A Szlovák Hőszolgáltatók Szövetsége (SZVT) a napokban egy olyan közleményt juttatott el szerkesztőségünkhöz, melyben egyebek mellett arról is beszámoltak, hogy a háztartások milyen praktikákkal spórolhatnak a távfűtésen. „A legegyszerűbb, leghatékonyabb és valószínűleg a legolcsóbb megoldások egyike az, ha a hosszú függönyöket rövidekre cseréljük, ugyanis az ilyen akadályok eltávolításával akár 25 százalékkal több meleg levegő juthat egy-egy helyiségbe. A hő hatékonyabb terjedése érdekében jobb, ha a radiátorok előtti helyet szabadon hagyjuk. A téli hónapokban zárt radiátorok mellett, rövid, de intenzív intervallumokban szellőztessünk, ezáltal is megspórolva néhány eurót a fűtésszámlán. Feleslegesen ne fűtsük túl a helyiségeket, a szobahőmérséklet 1 fokkal való csökkentése éves szinten akár 6 százalékos megtakarítást is jelenthet az elszámlálás során” – tudatta lapunkkal Stanislav Janiš, az SZVT elnöke, majd végezetül azt is hozzátette, hogy a hatékony fűtés érdekében nem szabad megfeledkezni a radiátorok rendszeres légtelenítéséről sem, illetve a nyílászárók cseréje, a falak és a tetők hőszigetelése jelentősen csökkenti a fűtésszámlát.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.