Nyolcvan néző Királyhelmecen

Királyhelmec. Mindössze nyolcvan néző látta a kelet-szlovákiai IV. liga déli csoportjának királyhelmeci összecsapását, melyen a középmezőnyben tanyázó hazaiak a sereghajtó hernádgecseieket fogadták.

Királyhelmec. Mindössze nyolcvan néző látta a kelet-szlovákiai IV. liga déli csoportjának királyhelmeci összecsapását, melyen a középmezőnyben tanyázó hazaiak a sereghajtó hernádgecseieket fogadták. „Nem kizárt, hogy csapatunk utóbbi hetekben elszenvedett idegenbeli vereségei miatt maradtak inkább otthon a helybeli futballrajongók. A Kelet-szlovákiai Futballszövetség szerintem későn elrendelt időpontváltozatása sem használt a kluboknak. Mi ugyan a magunk részéről mindent megtettünk, hogy szurkolóinkat tájékoztassuk a változtatásról. A helyi hangosbeszélőn keresztül is meccsre invitáltuk híveinket, ám igyekezetünk hiábavalónak bizonyult, csupán a legvérmesebbek jöttek el buzdítani bennünket” – tájékoztatta lapunkat Berta Sándor, királyhelmeci klubelnök. A vendéglátók trénere nem küldhette pályára a kassaújfaluiak elleni összecsapáson kiállított Bertát, akit kéthetes eltiltással sújtott a szövetség. A huzamosabb ideje sérüléssel bajlódó Dako László és Karnay pedig a B csapatban jutott játéklehetőséghez. Visszatérve a párharchoz, a játék képe alapján nem volt egy súlycsoportban a két ellenfél. A harmatgyenge vendégek valójában még örülhettek is annak, hogy csupán négygólos vereséget szenvedtek az újonc otthonában. A hazaiak ugyanis temérdek ziccert puskáztak el, több ízben pedig a kapufát találták telibe. „Az eső áztatta, csúszós talajú pályán már az első félidőben kétgólos előnyre tettünk szert, szünet után további két gólt lőttünk. Játékosaink közül elsősorban Molnár Gábor volt elemében, aki kétszer, Popália és Orosz pedig egyszer iratkozott fel a gólszerzők közé. Túlzás nélkül állítom, valójában edzőmeccs jellege volt a találkozónak, akkora tudásbeli különbség volt az ellenfelek között” – értékelte a mérkőzést Berta Sándor. A győztes csapat, cserék nélkül, a következő összeállításban játszott: Tóth–Petruska, Korfant, Orosz, Popália, Sirokmán, Tárczi, Dako Dénes, Nádasdi, Illés, Molnár. (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?