Nyitásra kész a Galandia

megújult Galandia
GALÁNTA |

Szerdán a sajtó képviselőinek tartottak hivatalos bemutatót a felújított Galandia fürdőben. A pályázati támogatások miatt december 31-ig meg kell nyitni az aquaparkot, a járványügyi korlátozások miatt azonban be kell zárni.

Az elmúlt időszakban folyamatosan végigkísértük az Aquapark Galandia fürdő felújítását. A galántai és környékbeli lakosok nagyon várták a fejleményeket, mikor nyithat ki újra a létesítmény. Az illetékesek a múlt héten adták ki a használatba vételi engedélyt. 

Az előzményekről

Peter Paška, Galánta polgármestere a hivatalos bemutatón elmondta, a Galandia 2007-ben nyílt meg, amikor az európai uniós támogatások feltételeként a város köteletzettséget vállalt arra, hogy 15 évig fogja működtetni a fürdőt. “2015-ben azonban kiderült, az építménynek hatalmas statikai hibái vannak. Erre akkor derült fény, amikor energetikai ellenőrzést végeztettünk a fürdőben, mivel sokallottuk a havi 15 ezer euró kiadást a fűtésre. A frissen választott önkormányzat számára ekkor vált világossá, hogy villamos energiával melegítik a kültéri medencéket is még a téli időszakban is. Számunkra ez elfogadhatatlan volt, ezért kértük az energetikai felülvizsgálatot, amelynek során kiderültek a problémák, a fürdőt be kellett zárni. Két évig húzódó vita kezdődött a képviselőkkel arról, hogy valóban olyan nagy-e a probléma, hogy nem üzemelhet a fürdő. Több statikai vizsgálat elvégzése után elkezdődött a felújítás, amelyet a gazdasági minisztérium határozata alapján 2019. december 31-ig be kellett volna fejezni. Az időközben felmerült problémák miatt ezt a határidőt nem tudtuk betartani, az időpont idén december 31-re módosult” - részletezte.

Látogatható lenne

Mostanra minden elkészült, a fürdő bármikor fogadhatná a látogatókat, a járványügyi korlátozások értelmében azonban csak azok a fűrdőhelyek üzemelhetnek, amelyek szállást is biztosítanak. “Mivel mi nem tartozunk ezek közé, ezért nem nyithatunk ki. Megpróbáltunk telefonon és e-mailben kapcsolatba lépni az egészségügyi minisztériummal, hogy megtudjuk, mire számíthatunk, de nem sikerült, nem kaptunk választ. Egyelőre a legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy december 31-én kinyitjuk a fürdőt, ami a pályázati támogatások feltétele, de mivel a járvány miatt vendéget nem fogadhatunk, be is zárjuk. Ha nem nyitnánk ki, az európai uniós támogatás összegét, 4,3 millió eurót kellene visszafizetnünk. A felújítás teljes összege 8,6 millió euró, amelynek felét a város saját költségvetéséből fordította rá. Ebből 3 milliót költöttünk a felújításra, a fennmaradó összeget pedig az újranyitásra. Mindent megtettünk azért, hogy ez megvalósuljon, köszönet jár érte a tervezőknek, a kivitelezőknek és a város összes alkalmazottjának. Úgy vélem, jól sikerült az alkotás” - fogalmazott a polgármester.

 

galandia

Sokrétű újítás

A legnagyobb problémát a tetőszerkezet okozta, de az alapokat, a tartóoszlopokat is meg kellett erősíteni. A felújítás részeként új csúszdákat is építettek, vízi játékokkal, játszósarokkal várják a gyerekeket. Az új technológiának köszönhetően a fűtésre mostantól geotermikus energiát használnak, így nem kell óriási összegeket költeni a fenntartásra. Szelle Zoltán, az aquapark ügyvezető igazgatója kiemelte, kellemes, szép környezetet alakítottak ki a pihenni vágyóknak és a szolgáltatások is mások lesznek. “Gazdagabb ételkínálat, helyben, frissen készített ételek a fagyasztott helyett, hétvégente többféle menü várja majd a vendégeket. A lépcső alatti játszósarok is újítás, ahogy a kültéri vizes játékok is” - mondta el az igazgató. 

 

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?