Nyitás óta ostromolják a választóhelyiségeket az érsekújváriak

Érsekújvár
Érsekújvár |

Jók vagyunk?” – teszi fel a kérdést mosolyogva egy idősebb magyar választó, aki a Czuczor Gergely Alapiskola osztálytermeiben kialakított négy választókörzet egyikében már percek óta sorakozik, hogy leadja voksát. A választási bizottság egyik tagjától délelőtt 10 órai látogatásunk során ugyanitt megtudtuk, hogy még a hét órai nyitás előtt hosszú sorban várakoztak, sürgették őket a lakosok, ezért fel kellett gyorsítaniuk az előkészületeket.

Azóta folyamatosan érkeztek a fiatal családok, de az idősebb választók is, a járási székhely lakosainak mintegy húsz százaléka már a reggeli órákban élt választási jogával. Különösebb gondokat nem tapasztaltak, ottjártunkkor az egyik lakos nem adhatta le voksát, mert nem volt érvényes a személyazonossági igazolványa. A szavazók között találkoztunk Bresťák Sándorral, az ismert és közkedvelt amatőr festőművész természetesnek és kötelességének tartja, hogy részt vegyen a választásokon.

A Híd utcai alapiskolában is egymásnak adták a kilincset a választásra jogosultak, a délelőtti órákban elsősorban az idősebb lakosok érkeztek.

A szlovák gimnáziumba, vagy a történelmi városközpont valamelyik más szavazóhelyiségébe reggel 9 óra tájban kissé körülményes volt eljutni személygépkocsival, mivel a mai szüreti ünnepség és a gyermek folklórfesztivál nagyszabású seregszemléje miatt teljesen lezárták a központot. A szüreti felvonulásban egyetlen politikust sem láttunk, a rendőrautó mögött az érsekújvári szövetkezet traktora araszolt, utánfutóján a lakosoknak ajándékul hozott 600 kilogramm almával és több maréknyi szőlővel.

Klein Ottokár, Érsekújvár polgármestere Ďurčo Zoltán esperessel, Nyitra megye magyar hívekért felelős püspöki helynökével és Sasák Attila református lelkésszel érkezett, mögöttük szlovákiai magyar, magyarországi és szlovák hagyományőrző csoportok vonultak fel. A sort Novák Monika, a városi hivatal kulturális osztályának vezetője kíséretében a magyarországi Fonyód és a csehországi Znojmó testvérvárosokból érkező küldöttség tagjai zárták. Az Érsekújvári Városi Hivatal munkatársai nem kis kihívás elé néztek szombaton, mert szervezésileg meg kellett oldaniuk, hogy a parlamenti választásokkal és a szüreti ünnepséggel kapcsolatos intézni valókat is gördülékenyen lebonyolítsák. A Majzon téren felállított színpadon megáldották az idei termést. A téren kirakodóvásár zajlott, a szabadtéri színpadon egymást követték a gyermek és ifjúsági hagyományőrző csoportok fellépései. 16 órakor az Ifjú Szivek táncegyüttes műsorát tekintheti meg a közönség, minden program ingyenes a látogatók számára. Az érsekújvári lakosoktól megtudtuk, többen is a szüreti felvonulás és a vásár megtekintése után készülnek választani.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?