Nyílt napot tartottak az egykori alsószeli gőzmalomban

Alsószeli malom-nyílt nap
Alsószeli |

Nagy sikert aratott a nyílt nap az egykori alsószeli malomban, ahová a helyieken kívül sok környékbeli is ellátogatott. A tervek szerint állandó nyitvatartással működik majd a Galántai Honismereti Múzeum tárlata a régi gőzmalomról.

Több mint háromszázan nézték meg szombaton az egykori malomban berendezett, Az alsószeli gőzmalom című állandó kiállítást. A Galántai Honismereti Múzeum fenntartója, Nagyszombat megye 2019-ben vásárolta meg az épületet, majd újíttatta fel azzal céllal, hogy a múzeum számára korszerű raktárat létesíthessen az intézmény gyűjteményeinek szakszerű tárolására. Ezzel egyúttal hozzájárult egy fontos technikai műemlék megmentéséhez is. A felújítás tavaly ősszel fejeződött be, az épületet október elején adták át. A múlt szombati nyílt napon Pukkai Judit, a galántai múzeum alkalmazottja fogadta és vezette körbe a látogatókat.

„Nemcsak az alsó szinten lévő állandó kiállítást nézhetik meg az érdeklődők, hanem az egész épületet körbejárhatják. Úgy döntöttünk a kollégákkal, megnyitjuk ezt a lehetőséget, mielőtt ideköltöztetjük a gyűjteményi tárgyakat, mert utána már nem fogjuk tudni beengedni a nyilvánosságot. A kiállítás nemcsak az 1922-ben alapított alsószeli gőzmalom, hanem a régióban egykor működő gőzmalmok történetét, működését is bemutatja. A tárlat leírásokból, régi dokumentumok másolataiból, illetve a malmokban egykor használt gépekből, berendezésekből áll. Van például egy osztályozó gép, amely szétválasztotta a lisztet a korpától, továbbá darálók, mázsák, mérlegek, kisebb használati eszközök, korabeli tűzoltó berendezés és más érdekességek. Sajnos az alsószeli malomból nem maradtak fenn berendezések, csak leírások, ezért azok alapján igyekeztünk teljesen azonos gépeket idehozni vagy hasonlókat keresni. A legtöbb kiállított gép a budapesti Ganz gyárban készült”

– mondta el a múzeumpedagógus. A nyílt napon 10 és 15 óra között lehetett megtekinteni a kiállítást és körbejárni az épület emeleteit. Egész nap folyamatosan érkeztek a látogatók, több mint háromszázan voltak kíváncsiak a felújított malomra.

„Eddig csak egy alkalommal volt nyitva, de az hétköznapra esett. Látható, hogy most jó választás volt a szombati nap, mert többen ráérnek, és nemcsak helyiek jöttek, hanem más településről is sokan érkeztek. Az épület kuriózumnak számít, mert a környékbeli malmok mindegyike romos állapotban van, nem látogatható. A jövőben állandó nyitvatartással tervezzük működtetni a kiállítást, addig pedig alkalomadtán ismét megnyitjuk a látogatók előtt az épületet”

– tette hozzá Pukkai Judit. Csoportok számára előzetes egyeztetés alapján látogatható az egykori malom. Az érdeklődők a Galántai Honismereti Múzeum honlapján található elérhetőségeken tudnak időpontot kérni az intézmény alkalmazottaitól.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?