A vásárt most is az ódon város főterén rendezik meg, a közel 5000 négyzetméter alapterületen több mint 500 árus kínálja ma a portékáját.Kassa/BártfaA Kassai Gyermekvasút vezetőségének köszönhetően idén már nosztalgiavonattal is eljuthattak az érdeklődők a Bártfai vásárba.
Nosztalgiavonattal a Bártfai vásárba
A vásárt most is az ódon város főterén rendezik meg, a közel 5000 négyzetméter alapterületen több mint 500 árus kínálja ma a portékáját.
Kassa/Bártfa
A Kassai Gyermekvasút vezetőségének köszönhetően idén már nosztalgiavonattal is eljuthattak az érdeklődők a Bártfai vásárba. Ez lesz a hatszázhatvanhatodik, de hogy a baljós három hatost elkerüljék, 667-ikként hirdették meg.
A vásárt most is az ódon város főterén rendezik meg. A közel 5000 négyzetméter alapterületen több mint 500 árus kínálja ma a portékáját. A különféle kézművestermék mellett nem maradnak el az ínyencségek és a finomabbnál finomabb italok sem. A rendezvény szervezői Bártfa épített örökségére is szeretnék felhívni a figyelmet. A városban rengeteg a látnivaló, történelmi központját az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította. Idén van a reformáció 500. évfordulója, ebbe a városba már a 16. század elején eljutott, aminek következtében a lakosok áttértek az evangélikus hitre. A számtalan változás ellenére Bárfa sok szép régi épületét megőrizte, de a lakosság összetétele nagyban megváltozott. 1910-ben 6578 lakosából 2571 szlováknak, 2179 magyarnak, 1617 németnek vallotta magát, a 2011-es népszámláláskor a közel 34 ezer lakosból 28 334 szlovák, 1093 ruszin, 800 roma, 257 ukrán, 98 cseh és 68 lengyel nemzetiségűnek vallotta magát. Magyarnak egy sem. A Bártfai vásárt 1971 óta augusztus végén rendezik meg.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.