Nincs magyar elsős a faluban

Nagykér |

<p>Emléktáblát avattak a régi iskola falán, a magyar oktatás újraindításának 60. évfordulója alkalmából. Száznál több egykori nagykéri és berencsi diák, nyugalmazott pedagógus vett részt az emlékünnepségen, amelyen bemutatkoztak a hagyományőrző csoportok és a közös igazgatású alapiskola magyar tagozatának a tanulói.</p>

A Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségének helyi szervezete, élén Kanyicska Ilonával, vállalta magára a szervezési feladatokat, mivel a közös igazgatású alapiskola részéről nem indult ilyen irányú kezdeményezés. Végül a magyar pedagógusok is besegítettek a szervezésbe, és részt vettek a megemlékezésen. Az emléktábla a szülői szövetség kezdeményezésére, az öregdiákok adományaiból készült. Nagykéren a magyar tanulók a mai községi hivatal egyik épületszárnyában, valamint az egykori községi könyvtárban és az egyszintes kétosztályos iskolában tanultak, az utóbbit a hetvenes években lebontották. A faluban 1950-ben megnyitották a magyar alsó tagozatot. Bíróczi István esperes, a nagykéri katolikus egyházközség plébánosa megáldotta az emléktáblát, és arra biztatta a jelenlévőket, legyen ez egyfajta mementó: az anyanyelv örök érték, méltó arra, hogy továbbadják. Szőke Lídia, a magyar iskola egyik legidősebb volt diákja és a fiatal generáció nevében dédunokája, Gróf Vivien koszorúzta meg az emléktáblát. A kultúrházban az elmúlt hatvan év tablóiból, osztályképeiből, fényképeiből rendeztek kiállítást. Az egykori osztálytársak, tanárok találkozását némileg beárnyékolta, hogy a nagykéri alapiskola magyar tagozatát egyre kevesebb gyerek látogatja, idén tavasszal csak egyetlen magyar elsőst írattak be, de végül számára is halasztást kértek. Az ünnepségen elhangzott, hogy a magyar oktatásügy a faluban a hatvanas években élte virágkorát, azóta gyökeresen megváltozott a helyzet. Míg 1962-ben 58 végzős diák ballagott el az alapiskolából, ma a magyar tagozaton összesen 52 gyerek tanul, holott még 1976/77-ben is 223 magyar tanuló volt Nagykéren.

Az emlékünnepségen felszólaltak a nagykéri magyar öregdiákok, akik ma sikeres vállalkozók, cégvezetők. Megemlékeztek azokról is, akik már nem vehettek részt a találkozón, de életük során sokat tettek az iskoláért.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?