Német lelkipásztorok látogatása Szlovákiában

Nagymegyer |

<p>A hétvégén a  Közép-németországi Evangélikus Egyház Református Egyházmegyéjének öt lelkipásztora a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház meghívására három napos hivatalos látogatásra érkezik Szlovákiába, hogy az pár évvel ezelőtt elkezdődött testvérkapcsolatukat tovább építsék  a pozsonyi egyházmegye gyülekezeteinek lelkipásztoraival.</p>

A német és a szlovákiai református lelkipásztorok találkozójának témája: Az egyház és a pénz.

A Halléből és Branderburgból  érkező vendégek nem először érkeznek kapcsolatépítés céljából Szlovákiába. Az elmúlt évben négy szlovákiai református lelkipásztor vett részt meghívásukra Wernigerodban, korábban pedig a német lelkipásztorok tettek látogatást a pozsonyi egyházmegyében.
A  péntek este Nagymegyeren hat órakor kezdődő találkozón a pozsonyi egyházmegye esperese Szabó András, Batta István missziós lelkipásztor és Süll Tamás kulcsodi lelkipásztor egyházmegyei missziói előadó fogadja a lelkipásztorokat, majd közös ismerkedésre kerül sor.
Szombaton – a nagymegyeri gyülekezeti teremben – reggel kilenc órakor Süll Tamás áhítatával kezdődik a közös együttlét. Az első előadást Martin Filitz a hallei református gyülekezet lelkipásztora tartja „Mindenki a pénzről beszél“ címmel. A délutáni órákban a pozsonyi és a németországi református egyházmegyék mutatkoznak be, amit egy újabb előadás követ. Szabó András esperes az első előadás témájához kötődve „Mit mond a Szentírás a pénzről“  címmel szól a megjelentekhez.
Vasárnap a németországi lelkipásztorok istentiszteleti szolgálatot végeznek a pozsonyi egyházmegye gyülekezeteiben. (iski, Reformata)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?