„Nem tudtunk mit kezdeni a szabadsággal”

Bubenkó György magánvállalkozó, Hím
Azokat a felgyorsult folyamatokat, amelyek a világot teljes egészében átformálják, mi a saját bőrünkön a rendszerváltást követően tapasztalhattuk meg igazán.

Bubenkó György magánvállalkozó, Hím

Azokat a felgyorsult folyamatokat, amelyek a világot teljes egészében átformálják, mi a saját bőrünkön a rendszerváltást követően tapasztalhattuk meg igazán. Az emberöltőnyi elnyomás után az ölünkbe pottyant szabadság és demokrácia lehetőségével hirtelenjében nem is tudtunk mit kezdeni, s talán éppen azért nem, mert erre a lehetőségre nem voltunk felkészülve, s bajok voltak a valós értékrendszerekkel is.

Ha e másfél évtized történelmi folyamatait nézzük, akkor az első antidemokratikus lépésnek azt tartom, hogy Csehszlovákia kettéválasztásáról nem tartottak népszavazást. A szlovákiai magyarság az értékelt időszakban aránylag ügyesen és több vonatkozásban is eredményesen oldotta meg politikai képviseletének kérdését. Hogy a kisebbségi tudományokban is jártas politikusok alapították meg a három szlovákiai magyar pártot, ez elsősorban annak köszönhető, hogy a Csemadokban a korábbi években gyakorlatra és tapasztalatokra tettek szert. Eredménynek tartom, hogy a megmaradásunk és hatékonyabb politikai képviseletünk érdekében az egységes magyar párt, az MKP létrehozására is képesek voltunk. Rendkívül fontosnak tartom, hogy a támadások ellenére megtartottuk iskoláinkat, és azt is elértük, hogy magyar egyetemünk is legyen. A vagyonjegyes privatizáció időszakában viszont hibának bizonyult, hogy nem volt olyan kezdeményezésünk, amellyel a magyarok tőkéjét összevonva céltudatosan fektettük volna be. Ha ezt nem mulasztjuk el, ma olyan pénzügyi alapunk lehetne, amivel a szlovákiai magyar kultúra helyzetén sokat segíthetnénk.

Kétségtelen, hogy a szlovák kormányon belül az MKP stabilizáló szerepet is játszott, és az európai értékrendszerek és trendek egyik aktív itthoni megvalósítójának tekinthető, ami a szlovák érdekeket is szolgálja. Arra az érzékenységre, amivel egy kisebbségi politikus rendelkezik, megítélésem szerint az európai politizálásnak is nagy szüksége van. Megnyugtatónak tartom, hogy olyan képviselőket küldtünk Brüsszelbe, akik ilyenek, és az egész világról hiteles, reális véleménnyel rendelkeznek.

Az MKP jövőjét illetően mindezek ellenére aggodalom is van bennem. Aggódom azért, mert a szlovákiai magyarság nem alakított ki egy olyan közeget, esetleg fórumot, amely minősítené a politizálását. Alighanem az értelmiségi fórum lehetne erre a legalkalmasabb, de az eddigi kezdeményezések meglehetősen gyengének tűntek. A sajtóból is hiányolom az ilyen alapállású számonkéréseket. Az elemzésekre, a megalapozott bírálatra szerintem az MKP-nak is szüksége lenne. (szaszák)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?